Olvass!

KönyvesBlog

Péterfy Gergely a Térey-ösztöndíjról: Sikerült az írótársadalmat még megosztottabbá tenni

2020. január 22. .konyvesblog.

pe_terfy_gergo_-1332.jpg

Fotó: Valuska Gábor

„A Térey-ösztöndíj máris elért néhány dolgot: sikerült az írótársadalmat még megosztottabbá tenni, sikerült embereket feloldhatatlan erkölcsi válságba lökni és sikerült a kultúrharcban elvérzett és elhasználódott klientúrát végkielégíteni (illetve ez már három volt, bocs). A negyedik cél, hogy gondtalan alkotómunka feltételeit teremtse meg az arra méltó szerzőknél, csak egészen elenyésző arányban sikerült.“ – írta Péterfy Gergely, aki a honlapján egy hosszabb bejegyzést tett közzé arról, hogy szerinte mi a gond a tegnap kiosztott Térey-ösztöndíjjal. 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Petőfi Irodalmi Múzeum tavaly év végén jelentette be, hogy a 2019-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Térey Jánosról ösztöndíjat nevez el, amelyet a középgenerációhoz tartozó (35-65 év közötti) írók, költők, műfordítók kaphatnak meg. Hogy első körben mely írók nyerték el az ösztöndíjat, azt tegnap tették közzé: összesen 45 alkotót javasoltak, akiket a tervek szerint 2020-ban havi bruttó 320 ezer forinttal támogatnának. 

A jelöltek közül Bartók Imre már tegnap jelezte, hogy nem szeretné átvenni  az ösztöndíjat. Indokai között azt írta, hogy aggályosnak tartja a díj létrejöttének körülményeit, annak átláthatatlanságát, az azt életre hívó Demeter Szilárd személyét, majd hozzátette: „nem hiszem, hogy itt és most ebben a formában kellene támogatni azt a kultúrát, amelyet egyébként Demeter Szilárd példaképe és főnöke az egész trollapparátusával tudatosan és szisztematikusan rombol körülöttünk".

A témával kapcsolatban Péterfy Gergely ma a honlapján fejtette ki a véleményét. A Hexametervadász: „Orbán János Dénes Térey János-díjas" című bejegyzésben főként azt nehezményezte, hogy az ösztöndíjjal megint sikerült megosztani az írótársadalmat, valamint azt is bajosnak tartotta, hogy a díjazottak közt kevés a nő, és hogy „a díj 50 százaléknál nagyobb arányban politikai kifizetőhely.”

És azért érdemes ízlelgetni azt a mondatot is (pompás hexameter, mégpedig versus spondiacus), hogy

„Orbán János Dénes Térey János-díjas”.

(Második sornak szinte kívánkozik: “hallgat az esteli táj, ballag a kései nyáj.” Egy csodás nap a NER-Magyarországon.)

Egy ilyen mondatnak azért van lüktetése.

Le a kalappal az előtt, aki visszaadta és azok (köztük barátaim) előtt is, akik megtartják.

Ezek adóforintok, amelyeket a díjazottak közül néhányan nagyszerű művekkel csakugyan megszolgáltak (már a köznek, az olvasóknak, a magyar kultúrának, a jövőnek), ezért joggal érezhetik úgy: jár nekik, hogy mostantól egy kicsit (egy fél német miniálbér erejéig) könnyebben éljenek. Aztán sokan vannak persze, akik semmit sem tettek le az asztalra, mégis megkapták, de rájuk kár szót vesztegetni (illetve már eleget vesztegettem). Van, akit ez a díj a kilátástalan nyomorból hoz ki, van, akinél reménytelen helyzeteket old meg, néhány szerző esetében nyilvánvaló, vagy legalábbis joggal feltételezhető, hogy tényleg olyan jövőbeli művek létrejöttéhez járul hozzá, amelyeket szeretni fogunk. 

Péterfy Gergely teljes bejegyzése ITT érhető el. 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr4715421442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.