Olvass!

KönyvesBlog

Mécs László, Tolkien és Szolzsenyicin is esélyes volt 1969-ben a Nobel-díjra

2020. január 13. .konyvesblog.

Forrás A Nobel-szabályok szerint ötven évre titkosítani kell minden, a díjjal és a jelöléssel kapcsolatos iratot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy majd csak unokáink fogják tudni, hogy kiket jelöltek például 2019-ben a Nobel-díjra, amelyet Peter Handke kapott meg. Viszont minden év elején…

Tovább

Könyvesblokk: Mitchell, Sapkowski, Fan

Új hét, új Könyvesblokk! Az összeállításunkba ezúttal egy iraki háborúhoz kötődő igaz történet, a Vaják című sorozat alapjául szolgáló könyv, valamint egy MI-témájú kötet került. Utóbbi azt vizsgálja, vajon jobbá teszi-e a társadalmat a mesterséges intelligencia, vagy épp ellenkezőleg.  Thomas…

Tovább

Csütörtökön átadják az első Baumgarten-emlékdíjakat

Fotó: Valuska Gábor Tavaly tavasszal írtunk róla, hogy Kukorelly Endre kezdeményezésére megpróbálnák visszaállítani a Baumgarten-díjat. Az költő-író akkor azt nyilatkozta, közösségi finanszírozással szeretné feltámasztani az egykor egyik legfontosabb irodalmi elismerést, amelyet Baumgarten Ferenc…

Tovább