Olvass!

KönyvesBlog

Könnyen egy átnevelő táborban találhatja magát, aki nem az elvárt módon szeret

2019. január 17. .konyvesblog.

cameron_post_rgb_vegleges.jpg

Amikor a tizenéves Cameron Post szülei autóbalesetben váratlanul meghalnak, a lány első, sokkoló reakciója a megkönnyebbülés. Az suhan át az agyán, hogy hála az égnek sosem fogják megtudni, mit tett pár órával korábban: a legjobb barátnőjével csókolózott a szénapadláson.

Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Fordította: Todero Anna, Athenaeum Kiadó, 2019, 440 oldal, 3999 HUF

 

Cam a szülei halálát követően a mélyen vallásos nagynénjéhez és jó szándékú, de reménytelenül régimódi nagyanyjához költözik. Tudja, hogy attól kezdve egészen más lesz az élete. A Montana állambeli Miles Cityben a túlélés két legfőbb alapszabálya: olvadj be, és hagyj békén másokat! Cam mindkettő tökéletes szakértője lesz - de az érzéseit és vágyait nem tudja magában elfojtani.

Egy napon a kisvárosba költözik Coley Taylor, a gyönyörű és hibátlan cowgirl, aki az iskola legmenőbb srácának a barátnője. Coley és Cam között váratlan, intenzív barátság alakul ki, amely, úgy tűnik, akár több is lehet, mint barátság... De amikor ez már-már reális lehetőséggé válik, Cameront hideg zuhanyként éri a felismerés: csúnyán elárulták. Nagynénje drasztikus lépésre szánja el magát annak érdekében, hogy "helyrehozza" az unokahúgát - az Isteni Ígéret Keresztény Iskola és Gyógyítóközpont bentlakásos nevelőprogramjába küldi őt.

A regényből Chloë Grace Moretz főszereplésével Sundance-nagydíjas film is készült - nézzétek meg az angol nyelvű előzetesét:

Olvassatok bele a könyvbe:

Cameron Post 223-242.pdf by on Scribd

Ezeket a könyveket nézzük majd a moziban!

Tavaly év végén már listába szedtük azokat a könyveket, amelyek a filmesek figyelmét is felkeltették és 2019-ben bemutatják a filmes adaptációikat. Most a Publisher’s Weekly friss listájáról kiválogattunk még ötöt, melyek miatt idén is érdemes lesz moziba menni.

Kés a zajban

Patrick Ness azt gondolja, ha nem érintene kemény (akár tabunak is tekintett) témákat a könyveiben, az olyan lenne, mintha magára hagyná fiatal olvasóit, hogy egyedül nézzenek szembe ezekkel. Ezt néhány éve nyilatkozta a Könyvesblognak, akkor jelent meg magyarul a Soha nincs vége című regénye, Ness viszont előtte már igazi kultstátuszt ért el a Káosz-trilógiával, melynek első részéből Doug Liman (Mr. és Mrs. Smith, A Bourne-rejtély, Barry Seal: A beszállító) rendezett filmet. A könyvről ezt írtuk korábban: „Ness trilógiája igazi sci-fi: a Föld egyik jövőbeli gyarmatbolygóján játszódik, ahol a férfiak egy különös vírus miatt (amit valószínűleg az ott élő őslakos fajtól kaptak el) hallják egymás gondolatait egy örökös, kontrollálhatatlan zajban. Csak egymáséit, a nőkét nem. Mire az első számú főszereplő, Todd eléri a férfikor határát, már ő az utolsó fiú a városban, a nőket ugyanis kiirtották: nem bírták elviselni a csendjüket. Todd azonban egy napon mégis csak találkozik egy lánnyal, Violával, és hamarosan felpörögnek az események: ádáz harc kezdődik a diktátor hatalma alatt álló férfiak, a terrorista-szervezetbe tömörült nők és a jórészt megsemmisített őslakosok, a szpakkerek maradékai között”. A főbb szerepekben Tom Holland, Mads Mikkelsen és Daisy Ridley látható, és úgy hírlik, hogy előkészítés alatt van már a folytatás is.

Kedvencek temetője

Stephen King valószínűleg a legnagyobb élő adaptációkirály, mert nincs év, hogy egy-kettő-három könyvéből ne készülne egész estés fim vagy sorozat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy öt évvel ezelőtt egyszer már volt egy olyan bestof-listánk, ahol a legjobb King-filmek között szerepelt a Kedvencek temetője is, igaz, az az 1989-es feldolgozás volt, de 2019-ben újra a frászt hozzánk ránk a kimúlt kisállatok. A kedvenctemető mellé költöző párt Jason Clarke és Amy Seimetz alakítja, a rendezői székbe ezúttal Kevin Kölsch és Dennis Widmyer ült.

A Nap is csillag

Kényes pillanatban keresztezi egymást a koreai származású Daniel és a jamaicai felmenőkkel rendelkező, de már Amerikában felnőtt Natasha útjai. A lány családját ki akarják toloncolni az országból, és Natasha valószínűleg élete legrosszabb napját éli épp, amikor bumm!, megtörténik az, amire a legkevésbé számít, szerelembe esik egy kvázi idegennel. A filmet Ry Russo-Young rendezte, a két főszereplőt Yara Shahidi és Charles Melton alakítja. A Nap is csillag szerzőjének, Nicola Yoonnak nem ez az első regénye, amiből film készült, pár éve mutatták be ugyanis a Minden, mindent, ami szintén az ő történetén alapul.

Aranypinty

„Theo Decker a regényidőben 27 éves, és túl van mindenen, amin egy tisztességes nagyregényhősnek ilyen idős korára túl kell lennie. Egy amszterdami hotelszobában írja titkos történetét az életéről, amely tizenhárom évvel korábban szakadt Előttére és Utánára: egy bomba szakította ketté, ami a manhattani Frick Gyűjteményben robbant, ahová az eső elől menekült be az édesanyjával” – ez a kiindulópontja Donna Tartt regényének (ami a hét könyve is volt nálunk, ITT el tudjátok olvasni a cikket), melyben kulcsszerepet játszik egy 17. századi festmény, miközben szól túlélésről, barátságról, a 9/11 utáni Amerikáról (is). A kultregényből John Crowley (Brooklyn) rendezett filmet, a főszereplő Theót a Csillagainkban a hibából ismert Ansel Elgort alakítja, de felbukkan benne Nicole Kidman és Luke Wilson is.

Kisasszonyok

Louisa May Alcott klasszikusa eredetileg az 1860-as évek végén, és egy igazi felnövéstörténet, melyben a March-lányoknak maguknak kell boldogulniuk, miután apjuk az amerikai polgárháborúban harcol. Rivalizálás, első szerelem, veszteség és boldogság is kijut nekik, az olvasó pedig lapról lapra nyomon követheti, ahogy felnőtt nővé érnek. A regénynek számtalan adaptációja volt már (a filmes és tévés feldolgozások mellett készült belőle opera, musical és anime is); a mostani filmváltozatot Greta Gerwig rendezte, a főbb szerepekben pedig Saoirse Ronan, Florence Pugh, Eliza Scanlen és Emma Watson látható, de a lányok nénikéjeként felbukkan a filmben Meryl Streep is.

Vass Virág: Egy hősnőre volt szükségem

vass_virag_kicsi-31328.jpg

Fotó: Valuska Gábor

A Kádár-korszak egyik leghíresebb manökenjének kalandos, egyben tragikus életútja ihlette Vass Virág legújabb kötetét, az író viszont fontosnak tartja leszögezni, hogy ebben a regényben szándékoltan nem Lantos Piroska történetét írta meg. Ám főhőse, Kardos Sára szintén egy vidéki honvédségi lakótelepről indul a világ meghódítására, melynek kereteit először a ruhagyári alkalmi munkák adják, majd a kör folyamatosan tágul, és a lány először a budapesti, majd a párizsi, végül a New York-i kifutókat hódítja meg. Akár boldog is lehetne, de a csillogás rengeteg fájdalmat és bizonytalankodást takar. Vajon mennyire determinál egy női sorsot a közeg, ahonnan elindul az ember, felismerjük-e azokat a pontokat, ahonnan letérhetünk a számunkra kijelölt életpályáról és mi vár az örökös szabályszegőkre? Vass Virággal a kommunista nőideálról, az állambiztonság kiterjedt figyelméről és a véletlenül lett manökenekről is beszélgettünk.

A Kádár-kor egyik leghíresebb manökenjének élete inspirálta Az örökké rövid története cselekményét, és a könyvön végig érezni, hogy rengeteg kutatómunka áll mögötte. Mi az oka annak, hogy nem dokuregényt, hanem fikciót írtál?

Egyrészt a fikció műfajában otthonosabban mozgok, mint a dokumentarista, életrajzi műfajokban, másrészt pedig megihletett egy olyan női sors, amely harmincöt évvel ezelőtt egészen megrázta a magyar közvéleményt, egy olyan lány sorsa, aki így vagy úgy az én életemben is felbukkant – gyerekkoromban például találkoztam is vele, teljesen véletlenül. Viszont azoknak a sorsára, akik bármilyen szinten érintettek ebben a történetben, vigyázni akartam. Fontos leszögezni, hogy nem egy az egyben Lantos Piroska életét dolgoztam fel, hanem a képzeletemmel kiszíneztem bizonyos részleteket, igaz, mindent lekutattam, amit csak lehetett, elsősorban azért, hogy az én regényem ne mondjon ellent annak, ami megtörtént vagy megtörténhetett. Fontos szempont még az is, hogy Lantos Piroska esete legendává vált, a legenda sajátossága pedig, hogy valaki így emlékszik rá, valaki meg amúgy. A konkrét személy, aki az én fantáziámat beindította az elbeszélések alapján inkább egy sodródó alkat volt, nekem viszont egy hősnőre volt szükségem, aki némi önreflexióval próbálja irányítani nagy amplitúdójú életét. Hőssé kellett avatnom ezt a karaktert.

Vass Virág: Az örökké rövid története

Central Médiacsoport, 2018, 488 oldal, 3990 HUF

 

Lantos Piroska tragikus életútjának fő fordulópontjai viszonylag ismertek, de egy regénynél a lényeg mindig a részletekben rejlik. Kik vagy mik voltak azok, akik és amik a kutatás során a segítségedre voltak?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az édesanyám pont abban az időszakban dolgozott az Ez a Divat szerkesztőségében, amikor Lantos Piroska aktív volt. Vagyis pusztán abba a korba kellett visszalépnem. Sokakkal beszéltem azok közül, akik az akkori divatot tervezték, bemutatták vagy fotózták. Abban az időben Magyarországon nem volt piacgazdaság, és a divatszakma vagy akár a reklámipar is kicsit nyakatekerten működött. Mi most itt ülünk a Hadikban, amelynek helyén akkor például a Szivárvány Áruház működött. Olyan 11-12 éves lehettem, amikor megláttam itt egy piros sporttáskát, és körülbelül tíz hónapon át az az egy sporttáska volt a kirakatban, nem jött kéthetenként új kollekció. A könnyűipar kirakatágazata volt a gazdaságnak, a fonákságát mutatta viszont, hogy amikor idejöttek a külföldi csoportok vagy kereskedők, akkor berendelték a manökeneket, ám ki volt adva nekik, hogy ne nagyon nyüzsögjenek, mert abból a gombból vagy cipzárból csak húsz darab van az országban, és nem tudják majd szériában gyártani. A hetvenes-nyolcvanas években a hazai szakemberek még a maguk szerény eszközeire, kreativitására hagyatkozhattak csak. Így például nem feltétlenül az számított vállalaton belül jó divatfotósnak, aki megcsinálta a képet, hanem aki kevés filmet használt hozzá. Soványka volt az eszköztár, mégis csodákat tudtak művelni, és a neves külföldi magazinok képviselői, akik idetévedtek, gyakran meg is hökkentek.

Tovább

Áprilisban jelenik meg Stieg Larsson könyve az Olof Palme-gyilkosságról

A svéd kiadás

A huszadik század egyik legrejtélyesebb politikai gyilkossága volt Olof Palme megölése. 1986-ban az akkori svéd miniszterelnök moziból tartott hazafelé feleségével, amikor a nyílt utcán lelőtték. A gyilkosság iszonyúan megrázta az ország és az egész világ közvéleményét – főleg úgy, hogy az elkövetőt nem sikerült elfogni. Pontosabban egy feltételezett tettest elkaptak, és Palme felesége fel is ismerte, de jogi megfontolások miatt – Palme felesége a szembesítés előtt már látta a feltételezett elkövető fényképét a sajtóban – az illetőt végül felmentették.

Az ügy mindenesetre sokáig foglalkoztatta az embereket, és mint kiderült nemcsak őket: A tetovált lánnyal világhírűvé lett Stieg Larsson ugyanis a halála előtt a Palme-gyilkosság felderítésén dolgozott (erről korábban mi is írtunk ITT). Az író jegyzetei alapján aztán született egy könyv (Stieg Larsson titkos iratai - A Palme-gyilkosság kulcsa), amely tavaly novemberben jelent meg Svédországban, magyarul pedig áprilisban, a Könyvfesztiválra időzítve jelenik meg az Animus Kiadó gondozásában. Blogján a kiadó a következőt írja ezzel kapcsolatban:

„Jan Stocklassa a szerző, minden Larsson által készített anyagot feldolgozott, dokumentumokat, jegyzeteket, cikkeket, képeket. Az újságíró szerint Larsson haláláig dolgozott a Palme-ügyön, ami a mai napig megoldatlan és a hivatalos lezárásáról sem lehet szó.”

Idén ősszel egyébként befejeződik a Millennium-sorozat is, melyet sok évvel Stieg Larsson halála – és az örökösökkel folytatott hosszú vita – után David Lagercrantz egykori újságíró és Zlatan Ibrahimovic focisztár életrajzának szerzője folytatott. Stieg Larsson 2005 és 2007 között kiadott három Millennium-thrillerét – A tetovált lány, A lány, aki a tűzzel játszik és A kártyavár összedől – világszerte 80 millió példányban adták el, és mind Svédországban, mind Hollywoodban filmet forgattak belőlük. A Lagercrantz által jegyzett negyedik részről ITT írtunk, az ötödik részbe pedig ITT olvashattok bele.

Cserna-Szabó András: Teljesen természetes, hogy valaki egyszerre hős és gyáva, forradalmár és besúgó

cs_sz_a-30553.jpg

Fotó: Valuska Gábor

Martinovics Ignác, a „második leghíresebb albán származású magyar – Delhusa Gjon után”. Cserna-Szabó András új könyve az ő életének – a szó átvitt és szigorú értelmében is – fejetlen történetéből indul ki. Az abbé a fejével játszik lazán kapcsolódó, széttartó történetek láncolata, amely a Teremtéssel kezdődik és az Apokalipszissel ér véget. A kettő között kisemberekkel találkozunk, vagy épp olyan alakokba botlunk, mint Kosztolányi, Gogol, Copperfield Dávid és Poirot. Cserna-Szabóval történelemről, függőségekről és a Hamvas Bélával való ellentmondásos kapcsolatáról beszélgettünk. De azt is kiderült, hogy miért érzi közelebb magához a töredékes történeteket, mint a logikai és időrendi sorrendben haladó klasszikus nagyregényeket.

A könyved egyik fő témája konkrét és szimbolikus értelemben is a fejetlenség. Rögtön a Teremtés után Martinovics Ignác lefejezésének történetéhez ugrasz, aztán a motívum újra és újra visszatér. A fejetlenség a szereplőid számára a létezés alapélménye. Ezt tükrözi a regény szerkezete is?

Ez a regény (vagy könyv, én nem ragaszkodom foggal-körömmel a regény meghatározáshoz) nem a szokványos regényformában íródott. A nagyon logikus, szépen rendbe állított történetek számomra egyre inkább hamisak lettek, mert egyre inkább azt érzem, hogy az életünk fő élménye, szervezőereje nem a rend, hanem a rendetlenség. Vagy másként: a fejetlenség. Aztán persze utólag rendet rakunk: az életben, a regényben, a történelemben. Egy tengerészből lett kocsmáros például így nyilatkozik a könyvben: „az élet úgy szar, ahogy van. Ráadásul nemigen tehetünk róla. Nem kértük, bazmeg. És nem is igen van beleszólásunk, mi lesz velünk. Az élet csak úgy megtörténik. Mire észrevesszük, megtörtént, sőt el is múlt. Nem mi irányítunk, nem a mi kezünkben van a kormány, ez fix.” A szerkezet – ahogy a kis történetek egymáshoz kapcsolódnak lazán, egészen különböző módokon – mintája A szabadság fantomja című film volt, ahol Buñuelnek sikerült az apróra tört cserépdarabokat újra egésszé összeraknia, igaz, ez az egész egy egészen más egész, és az összeillesztés módszere is meglepően újszerű. Mert minden egész eltörött, és a cserepekkel kezdenünk kell valamit, de a régi módon már nem összeilleszthetők.

Cserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik

Helikon Kiadó, 2018, 299 oldal, 3999 HUF

 

Ezek szerint ezzel a töredékes, hálózatszerű szerkezettel az volt a célod, hogy egy újfajta regényt hozz létre?

Nincsenek úttörői ambícióim, a klasszikus regényformát már ezeregyszer fejetetejére állítottak, kifordították, mint az egyujjas bundakesztyűt, sós kútba, kerék alá, kemencébe tették, onnan is kivették. Én megpróbáltam a buñueli mintát szem előtt tartva a saját történeteimet egy saját szerkezetbe rakni, ami valóban töredékes és valóban hálószerű, és a célom mindezzel az volt, hogy valamiféle Egészig jussak. Hogy sikerült-e, azt majd nyilván mások eldöntik. Mások, vagyis az olvasók. Kundera írja A regény művészetében, hogy a Tristram Shandy és a Mindenmindegy Jakab szerinte „két roppant játék” és a könnyedségnek olyan hegyfokai, amilyenek se előtte, se utána nem voltak. „A későbbi regényeket béklyózta a valószerűség parancsoló igénye, a realista díszlet, az időrend szigora.” Azt mondja, ha a későbbi regényírók nem fordulnak el e két remekműben rejlő lehetőségektől, a regény művészete akár egészen másfelé is fejlődhetett volna. Mindezt csak azért mondtam el ilyen hosszan, mert engem leginkább ezek érdekeltek az Abbé csinálásakor: „roppant játék” és „könnyedség”; s nem akartam, hogy béklyózzon a valószerűség, a realizmus, az időrend. Az előző könyvem egy kisregény („kisromán”) volt, egy Rózsa Sándor-remake (Sömmi., Magvető, 2015), ahhoz a történethez jobban illett egy klasszikus szerkezet, bár azért ott is van egy kis csavar a végén. A Sömmi.-ben azonban nem a szerkezet volt a legnagyobb tét, hanem inkább az, hogy sikerül-e újrapakolni a valóságot, és a „történelmi” Rózsa Sándorból kiindulva egy újabb véres legendát felépíteni.

Tovább

A nácik által elrabolt könyvek egy része még mindig Európa könyvtáraiban porosodik

Az ERR emberei a Baltikumban elkobzott könyveket szortírozzák (forrás)

A nácik által elrabolt, majd ilyen-olyan múzeumokba és magángyűjteményekbe kerülő, végül évtizedes perek tárgyát képező műkincseknek tonnányi irodalma van (mi is foglalkoztunk a témával, amikor pár éve magyarul is megjelent Anders Rydell Fosztogatók - Hogyan rabolták el a nácik Európa műkincseit című könyve, a szerzővel ITT interjúztunk is). A nácik viszont nemcsak műkincsekre tették rá a kezüket, hanem több millió könyvre is, erről viszont valamiért kevesebb szó esik. A New York Times beszámolója szerint viszont az utóbbi időben Európában és Amerikában is felgyorsult a keresés, és kutatók azt próbálják meg feltérképezni, vajon hol, adott esetben melyik könyvtárak polcain lappanghatnak az elrabolt könyvek.

A munkát nagyban segítik az újonnan nyílt archívumok, meg persze az internet, és azok a könyvtárasok, egyre többen amúgy, akik szívügyüknek tekintik ezeknek a könyveknek a felkutatását. A lap megszólaltatta Anders Rydellt is, aki azt mondta, hogy az emberek nagyon sokáig nem foglalkoztak ezzel a témával, egyszerűen félrenéztek, de szerinte többé ezt már nem tehetik meg.

A kutatókra mindenesetre gigantikus munka vár, például a berlini Központi és Regionális Könyvtár 3,5 millió példányos állományának csaknem a harmadát – a gyanú szerint – még a nácik zsákmányolták, ezt állítja legalábbis egy Sebastian Finsterwalder nevű kutató. Szerinte a nagy német könyvtárak többségében találhatók olyan könyvek, melyeket még a nácik loptak el.

Tovább

5+2 könyv arról, hogy milyen menekültnek lenni

hosseinik_imaatengeren_40-41.jpg

2015-ben Keleti pályaudvarnál egyszer csak megjelent egy csomó külföldi, akik sátrakban, pokrócokon húzták meg magukat, és úgy tűnt, napról napra egyre többen vannak. Tulajdonképpen ez volt az a pillanat, amikor Magyarország először szembesült  a menekültválsággal. Aztán hamar kiderült, hogy a helyzetet nálunk nem segítségnyújtással, hanem a határok lezárásával akarják megoldani. A híradók elkezdtek arról szólni, hogy sok millióan indultak el felénk szervezetten azzal a céllal, hogy tönkretegyék a kultúránkat és elvegyék a munkánkat. Plakátok jelentek meg, a határon kerítés épült, aztán jött a kvóta elleni népszavazás, majd a migrációval foglalkozó civil szervezeteket szorították háttérbe. Közben azonban arról nem esett szó, hogy kik is a menekültek és pontosan miért indultak el az otthonukból Európa felé. Az egyes emberekből egy személyiségek nélküli massza lett,  amelyet kollektíven „migránsoknak“  kezdtek nevezni. A szóhoz azóta sok jelentésréteg társult, de érdemben csak arra szolgál, hogy eltakarja előlünk az egyéni sorsokat. A témában viszont azóta megjelent jó pár fontos könyv, amely éppen ezt a hiányt pótolja. (Például Földes András Mit tegyünk, ha fegyvert fognak ránk? című könyve. A vele készült interjúnkat ITT olvashatjátok.) Gyakorlatilag megszületett egy új műfaj, a menekültirodalom. Most mutatunk hét olyan történetet, ami közelebb visz ahhoz, hogy megtudjuk, mi elől menekültek ezek az emberek, és miken mentek keresztül az útjuk során. 

1. Golnaz Hashemzadeh Bonde: El kell mondanom 

Golnaz Hashemzadeh Bonde: El kell mondanom

Fordította: Bogdán Ágnes, Park Kiadó, 2018, 224 oldal, 2950 HUF

 

Az El kell mondanom egyik fő üzenete, hogy a menekülés valójában sosem ér véget, még akkor sem, ha ember már biztonságban tudhatja magát és a szeretteit. A regény, amely két idősíkon játszódik, egy nagyon nehéz anya-lánya kapcsolatról szól, amelyet egyszerre határoz meg a fájdalom és szeretet. Nahid a múltban csak egy fiatal iráni lány volt, aki tanulni szeretett volna és szabadságra vágyott. Akkor még úgy tűnt, a kitörési lehetőség adott számára, hiszen felvették az orvosi egyetemre és megismerkedett egy inspiráló fiúval, Maszuddal is. Együtt mindent elkövettek, hogy egy szabadabb országban élhessenek, így keveredtek bele a tiltott szórólapozásba és a tüntetésekbe is. A forradalom azonban nem hozott pozitív fordulatokat számukra, több barátjukat is elveszítették és az ő életük is veszélybe került. Bonde regénye mesél a nehéz társadalmi és politikai körülményekről, és a döntésről is, amely örökre megváltoztatta az életüket. Hamis útlevelekkel Svédországba menekültek, minden szerettüket hátrahagyva. Harminc évvel később Nahidnál halálos betegséget diagnosztizálnak. Ekkor megpróbálja átgondolni és értékelni az életét és azokat a döntéseket, amiket meghozott. Miután egész életében küzdött a gyökértelenséggel és a veszteségek feldolgozásával, csak abban bízhat, hogy az általa meghozott áldozatok által legalább a következő generációnak biztosította a jó élet lehetőségét. 

2. Jenny Erpenbeck: Megy, ment, elment 

Jenny Erpenbeck: Megy, ment, elment

Fordította: Blaschtik Éva,Park Kiadó, 2017, 308 oldal, 3490 HUF

 

A Megy, ment, elment főhőse egy idős német professzor, aki éppen a nyugdíjra készül, de nem igazán tudja, hogy mihez kezdjen hátralévő idejével. Elhagyja a szobáját az egyetemi tanszéken, aztán összecsomagol és kiköltözik a tóparti házába. A természetközeli helyen azonban magányosnak érzi magát. Hiába van túl egy elismerésekkel teli, szinte tökéletes pályafutáson, egyedül van. Unalmában bóklászni kezd a városban, és gyakorlatilag ekkor szembesül azzal, hogy mit is jelent a menekültválság. A berlini Oranienplatzon menekültek sokaságával találkozik, akik sátrakban húzódnak meg, és akik nem tudják mi vár rájuk azok után, hogy „célba értek”. Úgy alakul, hogy összeismerkedik velük, nem a menekülteknek nevezett tömeggel, hanem az egyes emberekkel, Alival, Juszuffal, Mohameddel, Rasiddal és a többiekkel. Először csak a nyelvet próbálja megtanítani nekik, aztán beszélgetni is kezd velük, majd egy nap ráábred, hogy megszerette őket és az élete részévé vált a történetük. 

Tovább

Tolnai Ottó főhőse minden vallatótisztet és pszichiátert összezavar a fecsegésével

Tolnai Ottó Szeméremékszerek című tervezett regényfolyamának első kötetében, A két steril pohárban az elbeszélő ugyan konkrét céllal indul el Palicson – nevezetesen vennie kell két steril poharat, amikkel másnap az urológiai vizsgálatra kell jelentkeznie –, de a rövid, célirányos séta helyett, végeláthatatlan tekergésbe kezd Szabadkán, a tengernél, a határsávban, Jugoszlávia múltjában, Bartók és Csáth szellemi örökségében, a múltban és a korrupcióval, gyanakvással teli jelenben.

Tolnai Ottó: Szeméremékszerek

Jelenkor, 2018, 381 oldal, 3499 HUF

 

Hősünket egy kézmozdulat miatt – csak nem egy illegális határsértőnek mutatta a menekülés útját?! – börtönbe vetik, kihallgatják, pszichiátriai intézetbe küldik, vizsgálják, faggatják, majd egyszercsak – ki tudja miért – hazaengedik. És mindeközben, ha nem is tudja már kacagásra fakasztani az őt meghurcolókat, de fecseg, olthatatlanul árad belőle a szó, az anekdota, a hihetetlenül cizellált képzőművészeti és irodalmi tudás mesefolyama, valamint rengeteg, abszurdba hajló, a kelet-európai rendszerváltás groteszkségét leleplező ötlet (például, hogy miképpen lehetne a szír, pakisztáni, bangladesi és egyéb menekültek edzésbe fogásával újra virágzóvá tenni a gyeplabdacsapatok sporttevékenységét, vagy hogyan kellene nyakkendőgyárat privatizálni.) A fecsegésáradatba előbb-utóbb minden hivatalos közeg, legyen az vallatótiszt vagy pszichiáter, belezavarodik, hiába foglalják le az elbeszélő narancsosládákba (mert mibe is gyűjthetné szövegvázlatait egy Orbánfalvi illetőségű író?) gyűjtött dossziéit, és hiába próbálják büntetőjogi következményekhez vezető rendbe kényszeríteni őt. A provincializmus, politikai és önismereti frusztráció szűkösségében toporgó hivatalnokok fölé repül a művészi narráció csapongása.

Tovább

Az aszfaltra rajzolt krétaemberek szörnyű képeket jövendölnek

kretaember_borito_nyomdai.jpg

C. J. Tudort sokan az új Stephen Kingnek tartják. Hátborzongató könyvében, A krétaemberben 12 éves gyerekek világába csöppenünk. 1986 nyarán az egyik fiú színes krétákat kap ajándékba, amikkel először nem tud mit kezdeni, de aztán kiderül, hogy egész jól lehet hasznosítani őket. Baráti körének 5 tagja külön-külön színeket kap, és ezekkel üzengetnek egymásnak az aszfalton.

C.J. Tudor: A krétaember

Fordította: Loósz Vera, MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT, 2018, 334 oldal, 3990 HUF

 

Csakhogy aztán önnön akaratukból krétaemberek kezdenek feltűnni, amik szörnyű képeket jövendölnek a poros kövezeten. Tudtak a holttestről a folyóban. És tudtak a wurlitzeres lány testéről, amely még ott hevert az erdőben, fej nélkül. Aztán több haláleset után eltűnik a rejtélyes rajzoló, akiről senki sem tudja, hogy kicsoda.

30 évvel később, 2016-ban már mindenki felnőtt, aki egykor tudott a jelenségről. Eddie most is Anderburyben él, a régi iskolájában tanár, és egy albérlővel, Chloéval lakik együtt. Nyugalmas és meglehetősen üres az élete. Mígnem egy napon ismét felbukkannak a krétaemberek.

Olvass bele: 

1-24 a Krétaember by on Scribd

Földes András: Nem csak a nyugati világ nem látja a keletit

foldes_andras-9426kicsi.jpg

Fotó: Valuska Gábor

2015-ben megérkeztek a menekültek a Keleti pályaudvarhoz, és mindenkit az foglalkoztatott, hogy mindez hogyan változtatja meg, esetleg teszi tönkre az életünket. A mi közösségünk állt szemben a menekültekével, akikről semmit nem tudtunk, még azt se, hogy miért indultak útnak sokszor családostól. Földes András az Index újságírójaként riportozni ment a szerb-magyar határhoz, de azt nem sejtette, hogy ennek következményeképp majd a Földközi-tengeren hánykolódik egy mentőhajón, később Irakban menekül drónok elől, és afgán zsoldosokkal vagy bejrúti gengszterekkel találkozik. A Mit tegyünk, ha fegyvert fognak ránk? az elmúlt évek legforróbb világpolitikai témáját dolgozza fel egy az átlagnál sokkal kíváncsibb újságíró nézőpontjából, aki Erőss Zsolttal a Himalájánál is magasabbra ment, hogy megírja a hegymászó történetét.

Földes András: Mit tegyünk, ha fegyvert fognak ránk? - Útikönyv a felfordult világhoz

Bookline Könyvek, 2018, 270 oldal, 3999 Ft

 

A menekültekkel rengeteg kérdés is érkezett, amelyekre alapvetően politikai válaszok születtek, pedig a társadalomnak szüksége van valódi válaszokra is, hogy megértse saját helyzetét. Földes András különböző izgalmas helyszínekre, Irakba, Líbiába vagy Szíriába utazva,  beszélgetésről beszélgetésre haladva személyes történeteken keresztül mutatja be azokat a konfliktuszónákat, ahonnan a tömegek elindulnak egy új élet reményében, miközben a meglévő életüket súlyos kockázatnak teszik ki. Ami az újságírói munkába nem fér bele, az megvan ebben a könyvben: a személyes reflexiók, amelyek folyamatosan árnyalják az összképet. Máshogy nem tudnánk, milyen körülmények között élnek Irakban, hogyan működik az embercsempészet, milyen epikus egy mentőhajón a tengert figyelve menekültek csónakjait keresni, vagyis milyen apránként megérteni azokat az embereket, akiknek arcait, történeteit nem ismerjük, hangjait nem halljuk, mégis magyar vagy európai közösségként rettegünk tőlük, az identitásunkat féltjük. Földes Andrástól nem kérdeztük meg, mit tegyünk, ha fegyvert fognak ránk, de beszélgettünk megváltozott világrendről, posztapokaliptikus menekülttáborról vagy a líbiai titkosszolgálatnak dolgozó segítőjéről is. 

A kötet egy nagy történetet mond el: egy újságíró először a magyar határhoz utazik riportozni a menekültválságról, majd eljut Irakba, Líbiába, Szíriába és a Földközi-tengerre egy mentőhajóra, miközben újabb és újabb rétegeit ismeri meg a történetnek. A felmerülő kérdésekre a konfliktuszónákban tett utazások során igyekszel válaszokat adni. Közben egyszerre jutsz messze az országtól, illetve az addig megszokott életedtől is. Volt olyan pillanat, amikor felfogtad, hogy olyan sztoriba keveredtél, ami téged is megváltoztat?

Igen, ez egy folyamatos ismerkedési és tanulási folyamat. Két pillanatra emlékszem, amikor meghökkentem és megálltam, felnéztem az aktuális jelenetből, hogy hohó, ez itt egy érdekes dolog. Az egyik, amikor a török-szír határ közelében beszélgettem egy szír menekülttel, aki történetesen az ENSZ-nek dolgozik statisztikusként. Őt kérdezgettem arról, hogy mégis milyen volt a háború, hogyan menekült, mik a túlélési stratégiái. Egy ideig türelmesen válaszolgatott, majd azt mondta, hogy „figyelj haver, ugye azt tudod, hogy köztem meg közted kevesebb a különbség, mint köztem és egy szír paraszt között, aki elmenekült”. Ekkor értettem meg, hogy ez valóban így van, és hogy máshogy rétegződik már a világ, mint ahogy megismertük. A másik eset a görög-macedón határon, Idomeniben kialakult menekülttáborban történt. Idomeni filmbe illő, posztapokaliptikus pokol volt, ahol hirtelen százezer ember gyűlt fel a világ legkülönbözőbb részéről. Ekkor zárult be Európa kapuja, nem tudtak továbbmenni, itt szembesültem azzal, hány különböző országból érkeznek meg ide. Mi főleg  Szíriáról, Afganisztánról meg Irakról hallunk, de találkoztam kameruniakkal, nepáliakkal, bangladesiekkel, malájokkal, tehát hirtelen a világ konfliktuszónái egyetlen helyen gyűltek össze. Akkor éreztem, hogy itt valami világszerte megmozdult, máshogy mennek a dolgok, mint megszoktuk. Olyan csatornákon áramlik az információ, ami képes megmozdítani egy egész világrendszert, és ez nagyon erős motiváció. Sok kérdést vetettek fel a tragédiák, amik ott lejátszódtak: voltak, akik néhány hónap várakozás után felmásztak a vonatok tetejére, megfogták felsővezetéket, szénné égtek. Őrületes, feszült és klausztrofób állapot volt. Akkor az is megfogalmazódott bennem, hogy nem akarok tovább foglalkozni ezzel a témával, mert itt valami olyan tragikus dolog zajlik, amivel képtelenség hosszútávon szembenézni.

Tovább

Könyvesblokk: Munro, Jü Hua, Ng

kblog_kblokkfejlec_1_1_2_5_3.jpg

Ezen a héten egy Nobel-díjas író novelláskötetét, egy diszfunkcionális családról szóló regényt, és egy Kínában betiltott könyvet ajánlunk.  Alice Munro felmenőinek történetéről mesél, Celeste Ng az anyaság nehézségeit ábrázolja, Jü Hua pedig tíz szóval magyarázza el, hogy milyen volt az elmúlt négy évtized Kínában. 

Celeste Ng: Kis tüzek mindenütt

Celeste Ng: Kis tüzek mindenütt

Fordította: Dudik Annamária Éva, Európa Könyvkiadó, 2018, 384 oldal, 3999 HUF

 

Reese Witherspoon ajánlásával. Akár ez is állhatna Celeste Ng (ejtsd: Ing) második regényének borítóján, a színésznő ugyanis már egy jóideje biztos kézzel ajánl könnyen fogyasztható, ám elgondolkodtató, minőségi közönségkönyveket. Az Amit sohase mondtam el szerzője ezúttal is identitásról, diszfunkcionális családokról és az anyaság nehézségeiről írt letehetetlen regényt. A Kis tüzek mindenüttben Cleveland egyik külvárosába kalauzol, amelynek utcái, házai és lakói csak addig tökéletesek, amíg közelebb nem lépünk hozzájuk. A négygyerekes Mrs. Elena Richardson valódi mintalakó, aki mindig a szabályok szerint él. Családja új albérlőt kap Mia, az egyedülálló anya személyében, akinek múltja titkokat rejt. Amikor Richardsonék barátai úgy döntenek, hogy örökbe fogadnak egy kínai-amerikai gyereket, kitör a háború, és a két nő a frontvonal két oldalán találja magát. A regényből a Hulu készített sorozatot, amelyben Witherspoon mellett Kerry Washington játssza a főszerepet.

Alice Munro: Kilátás a Várszikláról 

Alice Munro: Kilátás a Várszikláról

Fordította: Lukács Laura, Park Kiadó, 2018, 394 oldal, 4500 HUF

 

Történelmi és önéletrajzi ihletésű novellákat gyűjt egybe Alice Munro eredetileg 2006-ban megjelent kötete, melynek első felében az író korokon és földrészeken átívelve skót származású felmenőinek, a Laidlaw család tagjainak történetét meséli el, míg a második részben életének egy-egy jellegzetes mozzanatát villantja fel. A kanadai Csehovként is emlegetett Munro már fiatalon tudta, hogy írni fog, első kötete 1968-ban jelent meg, és azóta is megállíthatatlan. Ő lett 2013 irodalmi Nobel-díjasa, akit indoklásában a Svéd Akadémia a kortárs novella nagymesterének nevezett.

Jü Hua: Kína tíz szóban 

Jü Hua: Kína tíz szóban

Fordította: Zombory Klára, Magvető Könyvkiadó, 2018, 287 oldal, 3299 HUF

 

„Nincs kapocs a Földön, amely a fájdalomnál könnyebben tudna összekötni embereket, hiszen ez a kapocs a szív legmélyén gyökerezik” – írja Jü Hua, majd hozzáteszi, hogy amikor ebben a könyvben Kína fájdalmáról ír, a saját fájdalmát írja le, mivel az ország fájdalma az ő fájdalma is. A Kína tíz szóban részben memoár, részben látlelet a világ egyik nagyhatalmának elmúlt negyven évéről. Jü Hua pályafutását fogorvosként kezdte, idővel mégis a kínai avantgárd mozgalom egyik vezéralakjává vált. Könyvét tíz fontos fogalom köré építette fel, bár már az első fejezetnél (Nép) tisztában volt vele, hogy a mű hazájában nem jelenhet meg, hiszen számos olyan tiltott témát érint, mint például a Tiananmen téri vérengzés. Olvass bele ITT 

Silent book – a könyv, amely írott szó nélkül mesél

otthon_02.jpg

Illusztráció: Rofusz Kinga Otthon című könyvéből

Kép és szöveg kapcsolata talán egyetlen műfajnál sem olyan erős, mint a gyerekkönyvnél. Magyarországon az olvasók többsége elsősorban még mindig a szöveget keresi a könyvben: szülőként szeretünk olvasni és felolvasni, belekapaszkodni a szövegbe, és legfeljebb a böngészőket bújva nem bánjuk, ha teljesen hiányzik a kép mellől az írás. De mi a helyzet azokkal a könyvekkel, amelyek szöveg nélkül mesélnek el egy teljes történetet? Mit kezdünk azokkal a kötetekkel, melyekben nincs egyetlen betű sem, vagy ha elvétve akad is, csak az illusztráció része. A Nyugat-Európában silent booknak nevezett műfajnak nincs is igazán még magyar neve – fordíthatnánk akár némakönyvnek is, ez azonban félrevezető, hiszen ezek a kötetek nem némák, hanem a vizualitás nyelvével mesélnek el egy történetet, és az sem baj, ha ez a történet minden egyes alkalommal másképp hangzik el.

Rofusz Kinga: Otthon

Vivandra, 2018, 64 oldal, 3500 HUF

 

A népmesék sajátossága, hogy ugyanannak a történetnek rengeteg változatát mesélik világszerte. Egyszerűen nem lehet hibázni, hiszen a mese és mondanivalója érvényes marad akkor is, ha bizonyos részletek megváltoznak. Ugyanez igaz a szöveg nélküli könyvek (angolul: silent bookok) meséire, amelyek a képek révén bár felkínálnak nekünk egy történetet, ám csak rajtunk múlik, hogyan öntjük szavakba. Magyarországon még viszonylag ismeretlen a műfaj; 2006-tól kezdve például a Csimota Kiadónál jelentek meg olyan szöveg nélküli könyvek, melyek teljes történeteket meséltek el. Ez a Design-könyvek sorozat, amelyben a felkért illusztrátorok (mások mellett Kárpáti Tibor, Baranyai (b) András, Nagy Dia, Kasza Juli, Bodonyi Panni) olyan ismert meséket dolgoztak fel, mint a Piroska és a farkas, a Csipkerózsika vagy a Csizmás kandúr. Az európai kultúrkör szerves részét képező történeteket vizuálisan elmesélő kötetek száma immáron eléri a 23-at. Ahogy Csányi Dóra, a Csimota főszerkesztője kiemelte, a sorozatba olyan mesék kerültek, melyek korábban mind a szájhagyományban éltek:

„A mesék ilyen módon való feldolgozása ismét visszaadja őket ennek a hagyománynak, ami szerintem nagyon izgalmas, mert valahogy kezdünk elfelejteni szabadon mesélni”.

Tovább