Olvass!

KönyvesBlog

A magyar nyelv szerelmetes lovagja – Márai 30

2019. február 21. KissOrsi

Harminc éve halt meg Márai Sándor (életéről ITT írtunk részletesebben, ITT pedig egy korabeli interjút olvashattok vele). Az író 1948-ban hagyta el Magyarországot, sosem tért haza, és művei hazai megjelenését sem engedte mindaddig, amíg az országban szovjet csapatok állomásoztak. Mikor meghalt, akadtak, akik azt hitték, hogy már rég halott. De mit írtak a lapok 1989-ben közvetlenül Márai halála után az akkor már évtizedek óta emigrációban élő íróról? Hogyan emlékezett a kritikus, és hogyan emlékezett az irodalmi szerkesztő, aki nagy eséllyel utolsó magyarként beszélt vele? Az Arcanum adatbázisában elérhető cikkekből válogattunk.

„A kaliforniai San Diegóban kedden 89 éves korában meghalt Márai Sándor író. A kaliforniai halottkém közlése szerint főbe lőtte magát” – a Népszava lakonikus híréhez Kiss Dénes író-költő, a lap irodalmi mellékletének szerkesztője írt kommentárt (1989. február 24.). Ebben emlékeztetett rá, hogy az író halálhírét Magyarországon sokféleképpen vették tudomásul, és természetesen mindannyian megdöbbentek:

„Hiszen ha keveset tudtunk is róla, a neve és némely régebbi munkái emlékeztettek. De mi tagadás, nem kevesen voltak olyanok is, akik azt hitték, már régen meghalt. Míg mások (köztük e sorok írója) azért döbbentek meg igazán, mert e különös sorsú magyar író, aki 1948-tól külföldön élt, önkezével vetett véget életének”.

Kiss Dénes felelevenítette Márai életének főbb fordulópontjait, sokoldalú és nagyhatású írónak nevezte: „Talán azt is mondhatnánk: nagyszabású, ha módunkban lenne felmérni Márai Sándor írói munkásságának értékeit”. Szerinte Márai a halálával nagy titkot vitt magával, melyet talán sosem tudunk megfejteni: „Életművének értékeiről azonban aligha mondhatunk le”.

10 érdekesség a harminc éve elhunyt Márai Sándor életéről

Márai Sándor életútja fordulatosabb és kalandosabb volt, mint sok más 20. századi magyar íróé. Kassán született 1900-ban Grosschmid Sándor néven. Egyik első emléke egy trauma volt: látta, ahogy újszülött húga kiesett a dada kezéből és meghalt. Édesanyja ezután kezdte elkényeztetni. Problémás és öntudatos gyerek lett.

A Népszabadságban 1989. február 24-én M.G.P. (Molnár Gál Péter) írt hosszabb cikket Egy polgár halálára címmel, melyben úgy vélte, hogy Márai hosszúra nyúlt emigrációjában is magyar író volt, „egyike a magyar próza hajlékonnyá fejlesztőinek, magyar stiliszta, a magyar nyelv szerelmetes lovagja. Magyarul írt idegenben is, és szívszorító érzékenységét titkon gyönyörködték hazai hívei is, akik csempészutakon jutottak hozzá vámtisztek tiltotta regényeihez, emlékirataihoz”. M.G.P. emlékeztetett rá, hogy Márai „élete utolsó, második felét hazájával haragban élte le, sokszor mérges szavakkal illette az itthon történteket”, és akkor sem látogatott haza, amikor már hívták: „jöhetett volna, maradt továbbra mégis dacos-gerinces száműzött”. A kritikus szerint Márai európai magyar volt Amerikában is: „Európaiságát azonban a tépelődő, magát szakadatlanul ellenőrző, megvesztegethetetlen Marcus Aureliustól eredeztethetjük”.

Tovább

Márai: Ez a kor áhítat nélkül való

Az Ország-Világ című lap 1989 áprilisában újraközölt egy 1937-es Márai-interjút, melyet eredetileg a Féltékenyek című regénye megjelenése után publikált a Színházi Élet. Az Ország-Világ szerkesztői azzal magyarázták az újraközlést, hogy „idegenben elhunyt nagy írónkat” talán majd ez a régi interjú is közelebb viszi a magyar olvasókhoz. Az interjúról nekünk egyből a Könyves Magazin utolsó oldalán olvasható 15+5 kérdés rovat ugrott be, de Márai válaszain túl nagyon érdekes az is, hogy az író nem feltétlenül törekedett arra, hogy mindig frappáns legyen. Az Arcanum adatbázisában elérhető cikkből közlünk most egy részletet.

— A világirodalom melyik műve volt önre a legnagyobb hatással?

— Tolsztoj regénye, a Háború és béke.

— Milyen zene hatott önre a legerősebben?

— Bach.

— Melyik színdarab?

— Hamlet. Volpone. Crommelynck játéka, a Csodaszarvas.

— Melyik színész?

— Louis Jouvet. Sugár Károly. Harry Baur. Nem tudom, nem értek hozzá.

— Melyik színésznő?

— Még kevésbé értek hozzá.

— Mi a véleménye a moziról?

— Új műfaj, a legnagyobb lehetőségek műfaja, amely egyelőre túlságosan üzleties ahhoz, hogy művészet lehessen.

Tovább

10 érdekesség a harminc éve elhunyt Márai Sándor életéről

marai.jpg

Márai Sándor életútja fordulatosabb és kalandosabb volt, mint sok más 20. századi magyar íróé. Kassán született 1900-ban Grosschmid Sándor néven. Egyik első emléke egy trauma volt: látta, ahogy újszülött húga kiesett a dada kezéből és meghalt. Édesanyja ezután kezdte elkényeztetni. Problémás és öntudatos gyerek lett. Írói tehetsége hamar megmutatkozott, viszont az irodalmi pályázatokon csak álnéven vehetett részt, mivel „nem hozhatott szégyent” a Grosschmid névre. Az élettörténete ezután izgalmas csavarokat vett. Huszonévesen Németországban dolgozott újságíróként, a harmincas éveiben pedig már korának legismertebb magyar írói közé tartozott. Számos országban lakott, átélte Trianont és a második világháborút is, 1948-ban pedig végleg elhagyta Magyarországot. Halálának évfordulóján 10 érdekességet mutatunk az életútjáról. Kiderül például, hogy miért váltogatta az iskoláit, hogy miként szökött meg Lolával, és hogy miért nem esett szó a műveiről itthon a rendszerváltás előtt. 

maraigyerek.JPG1. Lázadó diák volt és már gyerekkorában elég erős volt a zsenitudata.

Gyakran váltott iskolákat. Hat és kilenc éves kora között még otthon tanult, házitanító járt hozzá. Harmadiktól a Kassai Főgimnáziumba járt, 14 éves korában azonban az intézményt el kellett hagynia, valószínűleg azért, mert egyszer elszökött otthonról. Szülei Budára küldték egy katolikus gimnáziumba, a szigorú szabályokhoz azonban ott sem tudott alkalmazkodni, így egy évvel később ismét Kassán találta magát. Aztán újabb iskolaváltásra került sor. A szigorú tiltások ellenére ugyanis álnéven benevezett egy novellapályázatra és meg is nyerte. Egy anekdota szerint, amikor emiatt kicsapták Kassáról, az osztály előtt azt mondta a tanárnak:

„Fognak maguk még rólam tanítani a magyar irodalomban”. 

2. A feleségét, Matzner Ilonát, azaz Lolát gyakorlatilag megszöktette.

Lola és Márai családja feltehetően ismerték egymást valamennyire. A lány apjának ugyanis újságja volt, amibe Márai is írt. A házasságuk ötletét azonban nem nagyon támogatta a család. Éppen ezért csak maguk voltak az esküvőn, plusz a két tanú. A naplójában meg is említi Márai, hogy ők voltak az „első hippik”, akik nem tartottak esküvőt, csak aláírtak valami papírt. Ennek ellenére házasságuk több mint hat évtizedig, Lola haláláig kitartott.

Tovább

Utazás a zsenialitás mélyére – egy autista visszaemlékezései

tammet_1.jpg

Kép forrása

Daniel Tammet autista, savant-szindrómás és zseni; a közismert film, az Esőember Raymond Babbitjához hasonló figura. Kilenc nyelven beszél, saját, mesterséges nyelvet dolgozott ki, elképesztő tehetségű fejszámoló és felfoghatatlanul hatalmas memóriával rendelkezik. Nem mellesleg olyan autista spektrumzavarral élő ember, aki jól ír, így képes élményeit, tapasztalatait megosztani az olvasóval. 2006-ban írt, Kék napon születtem (Born on a Blue Day) című memoárja az Európa Kiadó és Lelik Krisztina fordító jóvoltából februártól a magyar olvasók számára is elérhető. 

Daniel Tammet: Kék napon születtem

Fordította: Lelik Krisztina, Európa Könyvkiadó, 2019, 272 oldal, 3999 HUF

 

A könyv önéletrajzi regény, nagyon egyszerű, dísztelen, hétköznapi stílusban megírt, jól követhető, kronologikus rend szerint felépítve. Tammet születésétől egészen a megírás idejéig kalauzol, részletesen bemutatva élettörténetét, sorsát, különös adottságának előnyeit és árnyoldalait.

„1979. január 31-én születtem – szerdai napon. Abból tudom, hogy szerda volt, mert a dátum kék a fejemben, és a szerdák mindig kékek, mint a kilences szám vagy a hangosan vitázók hangja.”

Így kezdődik a kötet, egyrészt hagyományosan, a születéssel elindítva az élettörténetet, másrészt már az első sorokban rámutatva arra a különleges képességre, mely Tammet (és a legtöbb savant-szindrómás) sajátja: a különböző érzékszervekhez kapcsolódó érzetek összekapcsolásán alapuló szinesztéziás gondolkodásra. A szinesztézia az ő esetében nem egy irodalmi szókép, hanem egy neurológiai „hiba”, melynek köszönhetően a különböző érzetek összekeverednek, kombinálódnak egymással, ezért a számokhoz különböző alakokat, hangokat, színeket rendel, a szavakhoz látványelemeket társít, a hangokhoz ízeket vagy színeket kapcsol. A valóság szinesztéziákban való érzékelése nem meghaladja az átlagember felfogását, hanem egy egészen más módja annak. Tammet és a hozzá hasonló, viszonylag kevés savant-szindrómás autista nem azért képes összeadni ötjegyű számokat, mert agya gyorsabban vagy jobban működik, mint a miénk, hanem mert egészen másképp működik. Nem mennyiségileg több, hanem minőségileg más. Éppen azért érdekes olvasmány a Kék napon születtem, mert belülről mutatja meg egy ilyen elme működését. Nemcsak a végeredményt látjuk (mint például a már említett Esőember című filmben), hanem azt a sajátos módot is, ahogy dolgozik.

Tovább

Grecsó Krisztián új regényében nem csak a felnőtteknek lehetnek titkaik

Szeged, 1980. Vera az általános iskola negyedik osztályába jár, jó tanuló, jó sportoló. A papa a honvédségen dolgozik, a mama meg minden nap várja őt tanítás után. De Vera biztonságosnak hitt élete pár hét leforgása alatt megváltozik.

Grecsó Krisztián: Vera

Magvető Könyvkiadó, 2019, 336 oldal, 3699 HUF

 

Az egyik eseményből következik a másik, mintha dominók dőlnének egymás után, mégsem lehet tudni, vajon mi indítja el az események láncolatát. Mi fordítja szembe végzetesen az addigi legjobb barátnőjével? Miért olyan jó és ugyanakkor ijesztő egyre több időt tölteni Józeffel, az új lengyel fiúval? És miért vannak a felnőtteknek titkaik, ha Verától azt várják el, hogy ő mindig csak az igazat mondja?

Grecsó Krisztián új regénye arról szól, hogy a családi titkokat felfedni nemcsak tudás, de bátorság kérdése is. Vera felismeri: vannak helyzetek, amikor idő előtt kell felnőttként viselkednünk. És hogy fel lehet nőni a feladathoz.

A kötet borítóját Baranyai (b) András tervezte, aki Borítópornó rovatunkban korábban elmesélte, hogy először egy koraőszi városképben gondolkodott, ám ezt nem érezte elég karakteresnek:

"Próbáltam egy új elemet, egy villamos részletét behozni az előtérbe, de mégsem éreztem, hogy eleget újítottunk. Ekkor javasolta Krisztián, hogy mi lenne, ha most egy téli, hóeséses szürkületi városkép lenne a borítón, ami a regény vége felé van, és csak közeledne a távolból a villamos. Ez az ötlet nagyon megtetszett, mert magában hordozta azt a karakteres különbséget, amit szerettem volna, és téliesítettem a képet".

A teljes cikket ITT tudjátok elolvasni.

Olvassatok bele a könyvbe:

grecso_krisztian_vera_reszl... by on Scribd

Molnár T. Eszter: Vidám karnevál volt a fejemben írás közben

Fotó: Medgyesi Dávid

Mivel eleve egy földönfutóval indult a történet, ebből a könyvből a hajléktalanságot maximum kicsempészni lehetett volna - meséli Molnár T. Eszter, akinek A Kóbor Szálló című meseregénye a Szívünk rajta februári kiemelt könyve lett. A Molnár Jacqueline által illusztrált kötetről korábban azt írtuk, hogy „úgy mesél egy általában komor, takargatnivalónak tartott és csomó negatív asszociációval megterhelt topikról, hogy nem mismásol, nem takarja el a gyerekek szemét, mégis elemel a valóságtól és egy olyan varázslatos dimenzióba röpíti el az olvasót, ahol a tökéletlenség nem jellemhiba, hanem egy lehetőség arra, hogy még jobbak legyünk”. Molnár T. Eszterrel az ötletadó kutyáról, a hajléknélküliség témájáról és készülő négykezes könyvéről is beszélgettünk.

Több helyen elmondtad már, hogy A Kóbor Szálló alapötletét egy ijesztő kutya adta, ennek a mesének mégis egy barátságos földönfutó lett a központi hőse – mesélsz kicsit arról, hogyan változott, alakult benned a mese szövete, és mi volt az, amihez mindenképp ragaszkodtál, aminek mindenképp helyet akartál szorítani ebben a történetben?

A kutya önmagában nem volt elég, a közötte és a hajléktalan között kialakuló barátság fogott meg leginkább. Szerencsére hamar rájöttem, hogy gyerekeknek szeretném megírni ezt a történetet, márpedig egy mesekönyvben természetes, hogy az állatoknak komplex személyisége van. Így könnyebben beszélhettem arról, ami a valóságban is történt, hogy a megváltozott bánásmód és életmód hatására az ugatós utca réméből játékos kutya lett. A kiindulási történet egy részét magam is megtapasztaltam, a maradékot csak hallomásból ismerem, de ez a könyvbéli Dínó és Hugó szempontjából másodlagos.

Ezen a barátságon kívül nem volt olyan elem, amit bele akartam szorítani a könyvbe. Vidám karnevál volt a fejemben írás közben, örültem, amikor felbukkant egy újabb szereplő, mint a kelekótya nagymama, a beszélő macska-hölgy vagy a hamisan játszó utcazenész. Mind régi ismerőseimnek tűntek, így a karaktereiket is egyből láttam magam előtt. Egyedül a barlangban rejtőző Búbanyáról nem tudtam én sem egy ideig, hogy ki lehet.

Molnár T. Eszter: A Kóbor Szálló, ill.: Molnár Jacqueline

Pozsonyi Pagony, 2018, 112 oldal, 3490 HUF

 

Azoknál a gyerekkönyvek, amelyek egy meghatározott társadalmi problémára vagy jelenségre koncentrálnak, nagyobb a didakszis veszélye, mi viszont kritikánkban úgy véltük, hogy a téma mellett és ellenére A Kóbor Szálló első-másod- és harmadsorban is meseregényként olvastatja magát. Mennyire adta magát a téma, mennyire volt ösztönös vagy éppen tudatos az, hogy a hajléktalanság témakörét meseszerűen belecsempészd a könyvbe?

Nem tudatosan kerültem el a didakszist, szerintem a mese keletkezése hatott ellene. Mivel eleve egy földönfutóval indult a történet, ebből a könyvből a hajléktalanságot maximum kicsempészni lehetett volna. A hajlék és az elfogadó közösség utáni vágy leplezetlenül a regény egyik fő motívumává lett. Ugyanakkor Hugó problémáját a többi szereplő nem dramatizálja túl, hiszen mindenki a saját baját érzi a legnagyobbnak. És valóban, nehéz eldönteni, hogy mi a nehezebb: kényszerűen macskatestben élni egy varázslótanonc ügyetlensége miatt, családapaként nap mint nap szembesülni a befizetetlen számlatartozásokkal, vagy bukott operaénekesként egy szikla alá bújni a kritikusok és a kárörvendő világ elől.

Tovább

„Tegyél úgy, mintha nem vagyok” – Öt éve ment el Borbély Szilárd

borbely2014.jpg2014. február 19-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Borbély Szilárd. Öt év telt el azóta, de váratlan és korai halála máig feldolgozhatatlan maradt a magyar irodalom számára. Halálának évfordulóján öt olyan videót mutatunk, amelyeken az ő hangján lehet meghallgatni a műveit. 

„Én istenem' altass el engem, 
felejtsd el azt, hogy itt vagyok,
az egyik szemed `csukd be` kérlek,
és én lábujjhegyen elosonok,
ha nem figyelsz, ha félrenézel,
én lenni többé nem fogok, és
ne keress `kérlek` sehol engem,
tegyél úgy, mintha nem vagyok.”

Borbély Szilárd Fehérgyarmaton született 1964 novemberében. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1989-ben szerzett diplomát, később itt is kezdett tanítani, és egészen haláláig a Debreceni Egyetem oktatója, egyetemi docense volt. 1988-tól közel húsz, többségében lírai kötete jelent meg. A közönség színpadi szerzőként is ismerhette, a debreceni Csokonai Színház több darabját bemutatta, köztük a Halotti pompa című verseskötet alapján készült színdarabot is.  

Tovább

Koestler klasszikusa iszonyúan nyugtalanító szöveg még ma is

(Kép forrása)

Arthur Koestler Sötétség délben című kötetének nemcsak az elő-, hanem az utóélete is kimondottan regényes, hiszen rendkívül zaklatott körülmények közepette íródott, és magyar származású szerzője hiába vetette papírra németül, a világ végül az angol fordításból ismerte meg a művet. Amikor 2015-ben egy Matthias Weßel nevű doktorandusz a zürichi központi könyvtárban kutakodott és a kezébe került egy Rubaschow: Roman című dokumentumköteg, elsőre még ő maga sem gondolta volna, hogy minden irodalomtörténész álmát valósította meg ezzel – megtalált ugyanis egy évtizedekig elveszettnek hitt eredeti kéziratot.

Arthur Koestler: Sötétség délben - Új fordítás az eredeti kéziratból

Fordította: Mesés Péter, Magvető Könyvkiadó, 2019, 304 oldal, 3499 HUF

 

A fenti kézirat (pontosabban gépirat) a Sötétség délben címmel megjelent regény eredetije volt, megtalálása pedig igazi irodalmi szenzáció, amely most magyarul is megjelent Mesés Péter fordításában. Az újrafordításról, Koestlerről és a regény keletkezéséről hétfő este Szegő János faggatta a Magvető Caféban a műfordítót, aki saját bevallása szerint már azelőtt tudta, hogy érdemes lesz újra, az eredeti alapján lefordítani a könyvet, még mielőtt egyetlen billentyűt lenyomott volna. És ez még akkor is így van, ha égbekiáltó különbségekre nem igazán lehet számítani; mint mondta, a regény nem változott azzal, hogy az eredeti alapján újra lefordította, ugyanaz az eleje és a vége, „csak a szöveg más”. Mesés Péter szerint különbséget a német és az angol fordítás között lehet felfedezni, amire Michael Scammel író-műfordító mutatott rá több helyen. Hogy ez hogyan lehetséges, ahhoz időben vissza kell térni az 1939-40-es évek Párizsába.

Napfogyatkozás

A budapesti születésű Koestler itt írta a sztálinista börtönben ítéletére váró Rubasov és társai történetét. Az író helyzete ezidőtájt finoman szólva is kétségbeejtő volt: a kelet-európai, zsidó származású, ex-kommunista Koestler az adott politikai viszonyok közepette túl sok jóra nem számíthatott, szerelmével, Daphne Hardyval arra vártak, hogy biztonságban elhagyhassák az országot. Az írót ez idő alatt kétszer is internálótáborba zárták – egyszer mint szovjet, másszor mint német kémet –, ám ott is írta a könyvét, Hardy pedig folyamatosan fordította angolra. Daphne Hardy abban az időben 23 éves volt, meglehetősen tapasztalatlan – nemcsak a műfordításban, hanem az élet dolgaiban is. Így történhetett, hogy a fiatal angol úrilány bizonyos – például a Szovjetunióval kapcsolatos – utalásokat egyáltalán nem érthetett meg, de hasonlóképp nem tudta azt sem, hogy a szöveg mikor utal konkrétan Hitlerre. Ezzel fontos jelentésrétegek vesztek el, emellett az angol nem adta vissza azt a feszességet, amit a német eredeti kínált (erre amúgy akkor Koestler is panaszkodott). Mesés Péter szerint viszont Daphne Hardy a körülményeket figyelembe véve óriási munkát végzett, és magát a címet is neki köszönhetjük, Koestler ugyanis németül a Sonnenfinsternis (Napfogyatkozás) címet adta a művének. Mesés Péter azt mondta, sokat gondolkodott azon, érdemes-e más címmel kiadni az újrafordított szöveget, de a Magvetővel végül arra jutottak, hogy jobb címet nem lehet adni neki.

Tovább

Van olyan világ, ahol a megunt férjet csak vissza kell vinni a boltba

uvoltes_rgb_vegleges.jpg

Cecelia Ahernnek, az Utóirat: Szeretlek című világhírű regény szerzőjének feminista novelláskötete egy csepp mágikus realizmussal. A kötetben harminc különleges, fantáziadús történetet olvashatunk, amelyekben nők küzdenek le ezernyi viszontagságot agyafúrtságuk, leleményességük és könyörületességük révén.  

Cecelia Ahern:Üvöltés

Fordította: Szieberth Ádám, Athenaeum Kiadó, 2019, 350 oldal, 3999 HUF

 


A novellák főszereplőit olyan dilemmák, vágyak és törekvések mozgatják, amelyekkel a világ minden pontján azonosulni tudnak a nők. Az ismerős élethelyzetek jó adag mágikus realizmussal fűszerezve meghökkentő és sokszor roppant mulatságos végkifejletbe torkollnak. A gondolatébresztő írások hősnői életük különböző területein (házasság, gyereknevelés, politika, karrier) szembesülnek titokzatos, de nagyon is valós problémákkal. 

Egyikük bőrén vészjósló harapásnyomok jelennek meg, a másikat egy rémálomszerű prezentáció kellős közepén szó szerint elnyeli a föld, a harmadik pedig elhatározza, hogy visszaviszi megunt férjét a boltba, ahol annak idején beszerezte. A különféle akadályokkal birkózó nők életét az is formálja, miként tekintenek rájuk mások, de leginkább persze az, hogy ők maguk érzékelik-e a bennük rejlő erőt. A harminc novella őszinte képet mutat arról, milyen a mai világban nőnek lenni.

Olvass bele:

Ahern Üvöltés by on Scribd

Sorozat készül Naomi Alderman sikerkönyvéből

alderman.png

Kép forrása

Az Amazon bejelentette, hogy tízrészes sorozatot fognak készíteni Naomi Alderman 2016-ban megjelent sikerkönyvéből, A hatalomból. A gyártást már valószínűleg év végén elkezdik. 

Alderman könyvét feminista sci-finek is szokták nevezni, mivel azt a kérdést feszegeti, hogy mi lenne a társadalommal, ha a nőknek is meglenne a a fizikai erekből következő hatalmuk. A hatalom világában nőket ugyanis nem éri fizikai hátrány, sőt képességeiket kihasználva uralkodhatnak a férfiakon. A történet négy karakter körül forog: Roxy egy londoni bűnöző lánya, Tunde újságírónak tanul Lagoszban, Allie Amerika déli részén nőtt fel, Margo pedig politikus. A könyv tavaly jelent meg magyarul, mi azt írtuk róla, hogy: 

A regény valódi mondanivalója, amit már a legelső, nem önvédelemből elkövetett elektromos támadás óta adagol, az egykori Moldovában csúcsosodik ki: a hatalomnak semmi köze a biológiai vagy a társadalmi nemhez, mindenki kezében ugyanolyan veszélyes. Alderman nem csinál Gileádot Besszaparából: bár A hatalom is a jövőben játszódik, nem egy saját szabályai szerint működő államra húzza fel a történetet, sokkal jobban érdekli, milyen változásokat idéz elő a hatalomcsere egy olyan társadalomban, ami szinte semmiben sem különbözik attól, amiben jelenleg is élünk. Spekulatív fikciót ír, de nem disztópiát, hiszen a nők által irányított társadalom ugyanazokkal a negatívumokkal jár, mint a férfiak által irányított: rengeteg privilegizált és rengeteg elnyomott emberrel, háborúskodó országokkal, polgárháborúba beavatkozó idegen hatalmakkal. És ha egy nők által irányított világot disztópiának tekintenénk, az mindent elárulna arról, miért van szükség ilyen könyvekre. 

Naomi Alderman a készülő sorozat kapcsán azt nyilatkozta, örül, hogy az Amazon fogja sugározni A hatalom adaptációját az egész világon. Azt is mondta, nagyon izgatott és reméli, hogy a történet be fogja indítani a párbeszédet a könyv által pedzegetett témákról. Alderman egyébként maga fogja megírni az adaptációt, de producerként is közreműködik a sorozatban.

Forrás: Independent

Befejezéséhez ért Richard Morgan Valós halál-trilógiája

richard_morgan_duhongo_furiak_b1.png

A befejezéséhez ért Richard Morgan díjnyertes Valós halál-trilógiája. A Netflix által népszerű sorozatra adaptált történet (a második évad idén várható) utolsó része, a Dühöngő fúriák február 14-én jelent meg felújított kiadásban. Ezzel egy újabb trilógia zárul le – a szerző előző, Hősöknek való vidék című fantasy sagája 2017 őszén fejeződött be. (Ráadásul 2020 első az Agave tervezi kiadni Morgan új, Thin Air című sci-fi thrillerét is, ami a tavaly őszi nemzetközi megjelenését követően komoly kritikai sikert aratott.)

Richard Morgan: Dühöngő fúriák

Fordította: Cs. Szabó Sándor, Agave Könyvkiadó, 2019, 544 oldal, 4280 HUF

 

Takeshi Kovacs hazatért. Újra Harlan Világán jár – egy óceánbolygón, amelynek öt százaléknyi szárazföldjét veszélyes és megjósolhatatlan mozgású tengerek veszik körül. Ha pedig az ember egy helikopternél bonyolultabb járművön próbál az időjárás viszontagságai fölé kerülni, a marslakók itt hagyott orbitáljai perzselnék le az égről.

De nem csak a tengeren és az égen várakozik a halál. Odalent, a Kossuth trópusi tengerpartjaitól és mocsaraitól Új Hokkaidó jeges és gyilkos gépekkel fertőzött pusztaságáig, a quellista forradalom nehezen kicsikart eredményeit lassan kezdik újra felszámolni. Az Első Családok, a Cégek és a jakuzák mindenre rátették már a kezüket.

Richard Morgan: A világ tele van baromira idegesítő seggfejekkel

Fotó: Valuska Gábor Richard Morgan másfél évtizednyi, utazgatással egybekötött angoltanítás után robbant be a science fiction világába Takeshi Kovacs-trilógiájának nyitódarabjával, a Valós halállal. A noir stílusjegyeivel is gazdagon operáló poszt-cyberpunk krimijére, aminek főhőse ráadásul félig magyar, azonnal lecsapott a Warner Brothers, így Morgan egy csapásra főállású íróvá válhatott, sőt még a Philip K.

Kovacs elveszített szerelme miatti engesztelhetetlen büntetőhadjárata megakad, amikor Harlan Világának és saját, erőszakos múltjának szellemei megjelennek, hogy egy politikai intrikákkal, technológiai rejtélyekkel teli örvénybe húzzák. Quellcrist Falconer állítólag visszatért a halálból, és az Első Családok egy fiatal, kegyetlen Küldöttet mozgósítanak a levadászására. A Küldöttet Kovacsnak hívják, kétszáz évig várt eltárolva, és nem hajlandó megosztani újonnan visszanyert létezését saját idősebb, bűnözővé vált, kiégett önmagával.

Gengszterek, fejvadászok, vallási fanatikusok és nagy reményeket tápláló forradalmárok – mindannyian akcióra vágynak, Kovacsnak pedig csak lassan áll össze a kép. Az egyre gyorsabban elszabaduló káosz közepén csak egyvalami biztos: az egyik Takeshi Kovacs nevű embernek meg kell halnia.

Olvass bele a Valós halál-trilógia 3. részébe: 

Talált!

Rohadtul fájt a seb, de kaptam már rosszabbat is. A lövedék a bordáim közé fúródott, legyengülve az ajtótól, amin át kellett rágnia magát, hogy belém marhasson. Papok a betört ajtó másik oldalán, arra várva, hogy szétlőjék a beleimet. Rohadt amatőr egy este. Valószínűleg őket is legalább annyira elkapta az ajtólapról visszacsapódó lövés, mint engem. Az ajtó mögött viszont én görnyedtem össze fájdalmasan. Ami a lövésből keresztüljött, az véres sebet szántott a bordáim között, nem túl mélyet, de megperzselte a kabátomat is rendesen. Jeges érzés kúszott végig az oldalamon, orromat saját égett bőröm nyers szaga facsarta. Ahol a lövedék a bordáim közé mart, fájdalom pezseg, szinte érzem az ízét.

Tizennyolc perccel később – az időt a szemembe ültetett csip mutatta a bal felső látóteremben – ugyanez a bizsergés még mindig velem volt, ahogy végigsiettem a kivilágított utcán, és próbáltam megfeledkezni a sebemről. Kabátom alatt csendben véreztem, de nem nagyon: a szintetikus burkoknak megvannak a maguk előnyei.

– Nem érdekel egy kis móka, haver?

– Kösz, már megvolt – feleltem a fickónak, majd elléptem a bejárattól. Hullámmintás tetoválású szemhéja felvillant, ahogy pislogott párat, tekintetében benne volt, mit gondol: „A te bajod…”, majd eltűnt az ajtó mögötti fényben. Átvágtam az utcán, aztán befordultam a sarkon, elmentem két prosti mellett, az egyik nőnek tűnt, a másikról nem tudtam megállapítani, micsoda. A nő szájából hosszú, villás nyelv bukkant elő egy pillanatra, talán a sebem szagát érezte az éjszakai levegőben. Alaposan megnézett magának, majd odébb libbent. A másik oldalon a meghatározhatatlan nemű is végigmért, tekintetében mintha gúny villant volna, de nem mondott semmit. Úgy tűnik, egyikük érdeklődését sem keltettem fel. Az esőtől csillogó utcán nem járt más, egyedül ők láthattak hosszabb ideig a fickón kívül. Kicsit rendbe szedtem már magam azóta, hogy kiléptem a citadellából, de valami miatt mégis megérezték rajtam, hogy nem jelentek számukra üzletet.

Tovább

A Twitter Rushdie halálos fenyegetése miatt korlátozza az ajatollah fiókját

rushdie.jpg

Forrás

Harminc évvel azután, hogy Iránban kimondták a fatvát Salman Rushdie fejére, az íróval szembeni halálos fenyegetés még mindig él. Hámenei ajatollah, az iráni legfelső vezető ugyanis éppen múlt héten osztott meg egy posztot Twitteren az üggyel kapcsolatban. Konkrétan azt írta, hogy Khomeini ajatollah ítélete Salman Rushdie-ról szilárd és visszavonhatatlan. A Twitter az ügy kapcsán azt nyilatkozta, hogy a halálos fenyegetések ellentmondanak az irányelveiknek, Hámenei felhasználóját éppen ezért korlátozzák, a bejegyzést pedig törölték.

1989 februárjában Khomenei ajatollah, az Iráni Iszlám Köztársaság alapítója istenkáromlónak, és az iszlámmal szemben valónak minősítette Salman Rushdie Sátáni versek című regényét. Fatvát adott ki az író ellen, és minden muszlimot felszólított Rushdie, valamint a könyv kiadóinak kivégzésére. A regény hatására felbolydult az iszlám világ, és az író lett az első számú közellenség, amiért tiszteletlenül ábrázolta Mohamed prófétát. Először Indiában, később további 11 országban tiltották be a könyvet, majd megindult a hajtóvadászat Rushdie, és a kiadók ellen. Több fordítót meggyilkoltak, könyvesboltok és szállodák lángoltak a fatva miatt. A halálos kiközösítés a nemzetközi politikai színtéren is heves vitákat generált, és az Egyesült Királyság megszakította diplomáciai kapcsolatait az országgal. Az író rendőri védelmet kapott, és évekre bujkálni kényszerült.  

Salman Rushdie: Joseph Anton

Salman Rushdie: Joseph Anton, fordító: Greskovits Endre, Ulpius-ház, 2012, 736 oldal, 4250 HUF Több mint húsz év telt el azóta, hogy Khomeini ajatollah a Sátáni versek miatt fatvát mondott ki Salman Rushdie íróra, aki emiatt évekig bujkálni kényszerült, és aki az akkori időszak félelmeit, tapasztalatait most egy könyvben írta ki magából.

Az akkori időszak félelmeit, tapasztalatait Rushdie a Joseph Anton című könyvében írta meg. 1998-ban egyébként a Mohammed Khatami által vezetett iráni kormány kijelentette, hogy nem támogatja Rushdie kivégzését. Az író ezért három évvel később felhagyott az álnevek használatával és azóta szabadon él New Yorkban. A fatvát hivatalosan azonban soha nem törölték el. Sőt, 2005-ben Hámenei ajtollah már egyszer megerősítette, mondván, azt csak az a személy törölhetné el, aki eredetileg kihirdette, Khomeini ajatollah azonban akkor már évek óta halott volt. Két évvel ezelőtt ráadásul még a Rushdie fejére kitűzött vérdíjat is megnövelték.

Forrás: Haaretz