Olvass!

KönyvesBlog

Mautner Zsófia: A gasztronómia világában helyt állni kemény

2019. október 13. .konyvesblog.

mautner.jpg

Fotó: Valuska Gábor

Mautner Zsófia maximum három napot bír ki főzés nélkül. Szerinte a gasztronómia világában nőként nem könnyű helyt állni. Nagyon szereti, ha beszippantja egy könyv és rajong a „Mi lett volna, ha...?” típusú történetekért. Mindez a Margó Irodalmi Fesztiválon derült ki, ahol tegnap a Margó Extra vendégeként mesélt főzésről, olvasásról és a garantáltan sikeres lisztmentes csokitortájáról. 

Mautner Zsófiával, a Chili & Vaníla gasztrobloggerével beszélgetett szombat délután Ott Anna a Margó Extrában és ahogy már megszokhattuk, gyerekkori könyvélményekkel indult a beszélgetés. Zsófi elmondta, igazi könyvmoly volt, hiszen az értelmiségi családi háttérben ez adott volt. Első helyen a Pöttyös és Csíkos könyvek álltak nála, ezek meghatározók számára ma is. Hogy mit adnak neki a könyvek? A magyar nyelvet, mert bár angolul is, németül is tudna szépirodalmat olvasni, neki az anyanyelve nagyon fontos. Mivel szeret egyedül lenni, a könyv ehhez is kiváló opció. Hozzátette, minden területen szereti a flow élményeket, így magát az olvasás folyamatát is élvezi, szereti, ha beszippantja egy könyv, és neki, mint kreatív tevékenységet végző embernek, fontos, hogy befogadhasson. 

Anna ekkor azt kérdezte tőle, hogy melyik volt az a könyv, amit először nem tudott letenni, ami rabul ejtette, amit „értett". A válasz egyértelműen Paul Auster 4321 című regénye volt. Zsófi ezt egyrészt azzal indokolta, hogy szereti, amikor érdekes a struktúrája egy könyvnek, jó mondatai vannak, másrészt a könyv témájáért, a „Mi lett volna, ha...?” gondolatokért rajong, és sokszor eszébe is jutnak ezek. 

Tovább

Halványzöld lépések, a jövő gyermekei és az izlandiak – Környezetvédelem a Margón

kilma.jpg

Fotó: Valuska Gábor, Posztós János

Az Nők Lapja Café Félnap a holnapért! – Csináld máshogy – eljövendő mindennapok című előadássorozata különböző szemszögekből járta körbe a klímaváltozás és a környezeti károk kérdését. Ezek a beszélgetések lazán kapcsolódtak egymáshoz, és csak érintőlegesen az irodalomhoz. A teljesség igénye nélkül hármat választottunk közülük. Ezeken szó esett arról, mennyire nehéz zero waste életet élni, hogy miként élik meg a klímaváltozást a különböző generációk, valamint az izlandi szerző, Jón Kalman Stefánsson is elmesélte, hogyan állnak hozzá náluk a környezetvédelem kérdéséhez. 

Megvalósítható és fenntartható-e a hulladékmentesség?

A „Tudsz teljesen „no waste élni”? című beszélgetés azt feszegette, hogy hosszú távon fenntartható-e a hulladékmentes életmód, és a fogyasztók milyen mértékű befolyással lehetnek az iparra. A beszélgetést Hadas Kriszta moderálta. A meghívottak Szőllősi Réka fogyasztóvédelmi szakember, az ÉFOSZ ügyvezetője, Tóth Andrea, a Háztartásom hulladék nélkül blog szerzője és Nagy Réka, aki az Ökoanyu blogot jegyzi.  

A „no waste” életmód célja teljesen kiiktatni a mindennapi életünkből a hulladékot, a háztartási szeméttől kezdve a kipufogógázig. Hadas Kriszta indításként felvetette, hogy egy szemétmentes háztartás fenntartása több terhet róhat a nőkre, mint a férfiakra, hiszen a háztartásvezetést leginkább ők viszik.

Tóth Andrea nem értett egyet ezzel: „Szerintem a környezettudatos szokások húzzák magukkal egymást. Én kialakítom a rutinokat, és nem kell erre külön nevelnem a férjem és a gyerekeket, mert ők átveszik tőlem a példát”. Nagy Réka szerint van igazság az állításban. Ő elsősorban a babaváráshoz kötötte az indoklását. „Nálam a terhességem váltotta ki, hogy többet gondoljak a fenntartható jövőre, a férjem pedig ebben partnerként viselkedik – igaz, erre ösztönözni kell.” Szőllősi Réka ezzel szemben határozottan kijelentette, hogy a tudatos vásárlók 95%-a nő. Szerinte a férfiaknak a környezettudatosságról inkább a közlekedési eszközök károsanyag-kibocsátása jut először eszükbe: „Inkább a nagy problémákat látják, amiknek egyelőre az emberiség nem lát a végére”.

Tovább

Nádas, Bödőcs, Szécsi, Leine, Lohonyai - Ilyen volt a Margó harmadik napja!

Fotók: Valuska Gábor és Posztós János

Nagy sorok kigyóztak a Várkert Bazár előtt a Margó Irodalmi Fesztivál harmadik napján, ami nem is csoda, hiszen rengeteg izgalmas program volt tegnap is. Nádas Péter politikai-társadalomtörténeti esszéiről és írástechikájáról beszélt, Bödőcs Tibor első regényéről mesélt, illetve arról, miért furcsa, hogy írás közben senki sem röhög a poénjain, Szécsi Noémi könyve kapcsán pedig Hugonnai Vilmáról és a nők testére gyakorolt nyomásról esett szó. De a Margóra eljött Kim Leine is, aki A szellemidéző és a tiszteletes című könyvét mutatta be a magyar közönségnek. Lohonyai Dóra pedig indiai utazásáról számolt be. 

Nádas Péter: Az írás aszexuális tevékenység 

Nádas Péter felolvasásával kezdődött a Jelenkor gondozásában megjelent Leni sír című esszékötet bemutatója szombat délután a Margón: a Nagy karácsonyi gyilkosság című írás a Ceauşescu-házaspár kivégzésének pillanatait villantotta az olvasó elé, motivációja mégsem történelmi, sokkal inkább morális-pszichés, és azt kutatja, mi az oka, hogy írója egyszerűen nem tud betelni ezekkel a képsorokkal. Csehy Zoltán az esszé egyik megállapítására visszautalva, miszerint a politikai izgalom, a vallási elragadtatás és a szeretkezés hármasa valahogy közös nevezőre hozható, leginkább arra volt kíváncsi, hogyan lehet politikai izgalomba jönni, mire Nádas emlékeztetett rá, hogy diktatúrákban előfordul, hogy közös hisztériává, tömegjelenetekké fokozódik „az a politikai hisztéria, amit ösztönöznek”, és ez olyan jeleket ad, mintha egy szerelmi jelenetről lenne szó. A kérdésben felvetett közös nevezőt Nádas a fiziológiával magyarázta, hiszen az emberi szervezet zárt rendszerként működik – nem csoda szerinte, hogy a vallások például tiltották az élvezeteket. Csehy kérdésére ugyanakkor Nádas Péter leszögezte, hogy az írás aszexuális tevékenység: „A legizgalmasabb jelenetek is inkább súlyos aszexualitáshoz vezetnek, kivéve, ha az embernek egy másik nembe kell átlépnie”, és például férfiként tartósan egy nőt kell ábrázolnia. 

A kötet esszéiről szólva Nádas Péter elmondta, hogy kidolgozott egy olyan írástechnikát, ami alapvetően a freudi/jungi asszociációra épül. Miután asszociációs lépcsőkben gondolkodunk, ezeknek a lépcsőknek vagy szinteknek vannak zsákjai („tudom, hogy mi mihez, milyen emeleten kapcsolódik”). Az egyik esszében így aztán egy svéd könyv recenziójából eljutunk egy közös erdélyi útig, ahol Nádas tolmácsként és elhárítóként működött közre: „Nem elhárító tisztként, hanem elhárítóként. El kellett hárítanunk, hiszen a határtól kezdve a nyomunkban voltak a Securitate emberei”. Szerinte ez a momentum abban a kelet-európai történetben, amiről maga a könyv szól, egy különös zsákot képez, ő pedig belement ebbe a zsákba. A kérdés mindig az, hogy ebbe az asszociációs bugyorba az olvasót magával tudja-e vinni, és főleg, hogy az olvasó vissza tud-e csatolni, ami szerinte egy alapvető esztétikai kérdés. Nádas szerint az élet szerkezete nem az, mint a szórakoztató regényekben, ahol mindenki részesül a boldog végben („ilyen nem nagyon van”), sokkal inkább azt figyelhetjük meg, hogy minden kifut a semmibe - igaz, a gondolkodásnak nem ez a törvénye: ahhoz, hogy valamiről gondolkodni tudjunk, vissza kell tudnunk térni. 

Tovább

André Aciman: Azok a vonzalmak izgatnak, amik egy pillanat alatt születnek meg

andre_aciman_5.JPG

Fotó: Bach Máté

André Aciman úgy ír a szerelemről és a vágyról, mint senki más, ez már kiderült a Szólíts a neveden című regényéből is, amelyből Luca Guadagnino rendezett Oscar-díjas filmet, és amely elképesztően nagyot robbant tavaly (kritikánk ITT).  Elio és Oliver története valami olyasmit mozgatott meg az emberekben, amit korábban semmilyen könyv, valószínűleg azért, mert az első szerelemről, a testi vonzalomról, a szégyenről, a kimondatlan érzésekről és az elszalasztott lehetőségekről ezelőtt még nem írtak ilyen igazul és pontosan. Aciman sokszor hangsúlyozza, hogy a be nem teljesült szerelmek, a meg nem történt dolgok jobban tudnak fájni, mint azok, amik megvalósultak. Erre a gondolatra épül a Szólíts a neveden folytatása, a Találj rám! is, amely három szálon keresztül mesél a szerelemről és a vissza nem hozható időről: Samuel (Elio apja), Elio, majd Oliver szemszögéből. Acimannal, aki a Margó Irodalmi Fesztivál miatt érkezett Magyarországra, a villámcsapás erejű találkozásokról és a másik megismerésének lehetetlenségéről beszélgettünk a Hiltonban, és azt is elárulta, szerinte miért tökéletesebb a művészet, mint maga az élet. 

André Aciman: Találj rám!

Fordította: Szigethy-Mallász Rita, Athenaeum Kiadó, 2019, 300 oldal, 3999 HUF

 

Egy évvel ezelőtt, amikor utoljára beszélgettünk, megkérdeztem, hogy lesz-e folytatása a Szólíts a nevedennek, és azt válaszolta, nem valószínű. Hogyhogy mégis folytatta Elio és Oliver történetét? Miért az apa sorsával vette fel a történet fonalát?

Az a helyzet, hogy amikor elkezdek egy könyvet, általában fogalmam sincs, hogy be fogom-e fejezni. Előfordulhat, hogy úgy döntök, a felénél abbahagyom. Egy éve, amikor utoljára beszélgettünk, ezt a könyvet valószínűleg már majdnem befejeztem, de nem tudtam, hogy meg akarom-e jelentetni. Valójában 2016 októberében kezdtem el írni. Olaszországban voltam, a vonaton ültem, és elindult bennem a történet. Eleinte nem voltam biztos benne, hogy aki beszél, az az apa. Végül mégis úgy döntöttem, hogy lehetne Samuel, akiről szó van, mert ő végre el tudna vezetni Elióhoz, akinek később szintén meg lehetne a maga története. De az ilyen ötletek nem jönnek hamar, nagyon lassú folyamat, mire minden a helyére kerül. Sokszor félbe is kellett szakítanom az írást más projektek miatt. Ráadásul nagyon szeretek utazni, ami szintén megzavarja a munkát. Az igazat megvallva elég sokszor nekikezdtem ennek a könyvnek Elio hangján, mivel arra már rátaláltam korábban. De valamiért nem működött, nem éreztem őszintének. Próbáltam megnézni, hogy mi lehet vele 22, majd 23 éves korában, de egyszerűen nem állt össze a sztori. Végül értelmét nyerte, hogy az apjával induljon a könyv, aki ellátogat Rómába, ahol Elio él. 

Visszatérnek a Szólíts a neveden érzékeny hősei

Világpremierrel egy időben jelenik meg Magyarországon is a Szólíts a neveden folytatása, a Találj rám!, az olvasók pedig ezen a héten személyesen is találkozhatnak a szerzővel, hiszen André Aciman a Margó Irodalmi Fesztivál vendége lesz. André Aciman: Találj rám!

A regény találkozások történetéből áll, olyan találkozásokéból, amelyek örökre megváltoztatják az ember életét. Ez egy visszatérő témája az írói munkásságának. Miért foglalkoztatják ezek a sorsszerű, villámcsapás erejű egymásra találások? Mit mondanak el az életről, az emberről ezek a pillanatok, amikor a teljes ismeretlenségből indulva két ember elkezdi igazán megérteni egymást?

Nemcsak az első találkozások érdekelnek nagyon, hanem az olyan helyzetek is, amikor különböző emberek, különböző hátterekkel jönnek össze. És amit ennél is izgalmasabbnak tartok, azok az olyan vonzalmak, amik egy pillanat műve alatt születnek meg. Nem igazán foglalkoztatnak az olyan szerelmek, amik lassan fejlődnek és bontakoznak ki. Sokkal jobban izgat, amikor meglátsz valakit, és azonnal kialakul az erős fizikai vonzalom, majd utána bontakozik ki maga a kapcsolat. Szerintem rögtön, abban a pillanatban tudjuk, hogy vonzódunk valakihez, amikor először meglátjuk.

Tovább

Lilu: Az olvasás segített túlélni a kamaszkoromat

lilu3.jpg

Fotó: Valuska Gábor

Kovalcsik Ildikó, azaz Lilu volt Ott Anna vendége pénteken a Margó Extrában, ahol szerető családjáról, kamaszkori lázadásairól és a nagy álmáról, Japánról is mesélt, de azt is elárulta, miért nem lett magyartanár, és miért változtak az olvasási szokásai a gyerekei születése után. 

A jó hangulatú beszélgetés eleje főként a családjáról szólt, arról hogy milyen szerető közegben él, és erre miért van nagy szüksége abban a műfajban, amelyben dolgozik. Gyerekeihez való viszonyáról és arról, mit mutat a világnak belőlük, azt mondta: mivel az interneten való megmutatásukkal megmásíthatatlan döntést hozna az életükben, nem tesz fel róluk fényképet, az egyetlen kivétel ez alól egy korábbi címlapmegjelenés volt.  

Ezután Szentendréről is szó esett, amiről kiderült, hogy közös pont, hiszen Anna ott nőtt fel, Liluék pedig most ott laknak. Ezzel kapcsolatban elhangzott a kérdés, Lilu lázongó volt-e gyerekkorában. A válasz igen, pontosabban minden miatt lázadt, minden miatt rosszul érezte magát, és csak az olvasás segítette túlélni a kamaszkorát. Azt is mondta, az olvasás olyan, mint a szerelem: az első élmény meghatározó. Élete első könyve, amit annyira szeretett, hogy ötvenszer is elolvasta, Fehér Klára Bezzeg az én időmben című regénye volt. Később is folyamatosan olvasott, ezt a szeretetet a szüleitől tanulta, és a mai napig hisz abban, hogy az olvasás nagyon erős kapaszkodó tud lenni, akár egy megbízható barát. A könyvek sokszor még a mozifilmeket is helyettesítették  számára. Példaként az Exodust említette, ami neki olyan volt, mint egy kalandfilm.  

lilu.jpg

Annának ekkor eszébe jutott a kamaszkorról, hogy talán verseket is olvasott Lilu, esetleg írt is, amire a műsorvezető határozott nemleges választ adott. Viszont elmesélte, hogy sötét időszakaiban a Romlás virágait gyakran olvasta,mert annyira szerette. Bevallotta azt is, hogy magyartanár szeretett volna lenni, és a felvételire nagymellénnyel ment el. De amikor egy ponttal lemaradt, annyira megsértődött és bántva érezte magát, hogy talán soha nem felejti el a csalódást. Szíve-lelke benne volt a felvételiben, mindent elolvasott és fel sem merült benne, hogy nem veszik fel. Számára a magyarszak az olvasást jelentette volna, és hogy az irodalom közelében maradhat. A következő évben már a jogra felvételizett, ahova fel is vették.  

Tovább

Darvasi, Gárdos, Trubadúrok és Rossz versek - IIyen volt a Margó második napja

Fotó: Valuska Gábor

A Margó második napján több beszélgetésen is a titok lehetett az egyik kulcsmomentum: Darvasi László például a rejtélyes magyar sellőről mesélt, Gárdos Péter az évszázadok múltán is nagy érdeklődést kiváltó sakk-automatáról, míg a Trubadúrok-esten a szerelem titokzatosságát próbálták felfejteni a résztvevők a szöveg és a zene segítségével. 

Darvasi a mai Magyarország nélkül nem tudta volna megírni az új regényét

A Magyar sellő olyan műfajú regény, amilyen még nem volt Darvasi László életművében – csigázza fel rögtön az olvasó érdeklődését Gács Anna a Margó második napján, és egy filmes példával jön elő, hiszen szerinte Pasolini Salò című filmjének műfaji kategóriája („kosztümös horror művészfilm”) könyves értelemben az új Darvasi-regénynek is simán megfeleltethető. A szerző elárulta, hogy a cselekmény idejét a romantika korára tette – bár szerinte azok az emberi történetek, amelyek áthatják a regény szövetét, valójában időtlenek –, és németes nevű karakterek szerepelnek benne (ami annyiban nem szokatlan, hogy több ilyen szövege is van már, vonzódik ehhez a környezethez).

Gács Anna szerint a darvasi életműben annyiban is egyedülállónak tekinthető az új könyv, hogy hosszában eltér az eddigi művektől, amelyek terjedelmükben a rövid történetek és a nagyregények között mozognak: „Te viszont most egy 200 oldalas suhintással átvágtad a gordiuszi csomót”. Szerinte a kötetnek van egy monomániája, ami abban a kérdésben fogható meg, hogy vajon mi mindent csinál velünk a hatalom.

A motivációkról szólva Darvasi elmesélte, hogy már annak idején maga Kleist is tudósított egy magyar sellőről – valójában egy nádas közt élő emberről, akit aztán német területre vittek –, a regény ötletét alapvetően ez adta. Amikor írni kezdte, már készen volt öt novellája, amelyek hasonló alakokkal voltak benépesítve („de mind másról szóltak”), ezekből kellett regényt írni, azaz összefésülni a már meglévő szövegeket, illetve egy működő dramaturgiai ívet húzni. Darvasi részben a nyelv miatt nyúlt vissza Kleisthez (felemlegetve ezen a ponton Földényi F. László esszéjét és a „mennyei terror nyelvét”), részben pedig Kohlhaas Mihály figurája miatt. Utóbbira hajaz Darvasi hőse, a szénégető Jonas is, aki szerinte különbözik a többi hétköznapi figurától. „A grófra is igaz a hétköznapiság, bár egy hólyag” – emelt be ezen a ponton egy újabb szereplőt a beszélgetésbe Darvasi, hozzátéve azt is, hogy a gróf aránytalanul nagy hatással van mások életére, „ahhoz képest, hogy milyen kisszerű figura”.

Tovább

Kim Leine - Apa, drogos, paráználkodó, de mindenekelőtt író

Fotó: Valuska Gábor

„Mikor irodalmi formában írsz magadról, egy kicsit eleged lesz a saját életedből, a saját hangodból, a saját személyiségedből, és el kell szakadnod tőle. Írnod kell valami fikciósat, mert az nagyon felszabadító. Sokkal jobban szeretek teljesen a fantáziámból dolgozni, mint önéletrajzi könyveket írni, de természetesen azokra is szükség van” – nyilatkozta néhány éve a Könyvesblognak Kim Leine, aki ma délután a Margó Fesztivál vendége lesz. De ki valójában Kim Leine, milyen szorongások, félelmek és traumák formálták személyiségét, és milyen szavakkal jellemezte saját magát? A norvég írót Veress Dávid, az Észak folyóirat főszerkesztője mutatja be, az alábbiakban az ő írását olvashatjátok.

Margó. A szellemidéző és a tiszteletes című regényét a Margó Irodalmi Fesztiválon mutatja be Kim Leine, a szerzővel Karafiáth Orsolya beszélget, közreműködik: Rába Roland. Mikor? Október 12-én 18 órakor. Hol? A Várkert Bazárban. Részletek erre>>

Amikor megkérték Kim Leinét, hogy jellemezze magát hét szóban, a következőket mondta: ember, ápoló, apa, paráználkodó, drogos és író.

Leine, az egyik legnagyobb ma élő skandináv író és egyben a grönlandiak (nem csak) irodalmi nagykövete a hétvégén Budapesten lesz, hogy részt vegyen egy Grönlandról szóló beszélgetésen és a magyarul épp csak megjelent legújabb könyve, A szellemidéző és a tiszteletes bemutatóján a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron. Ez a könyv az Északi Tanács Irodalmi Díját elhozó, 2014 óta Soós Anita kitűnő magyar fordításában magyarul is olvasható A végtelen fjord prófétái előzményregénye, aminek megfelelően a 18. századi Grönlandon játszódik, mégpedig a dán korona első állandó grönlandi telephelye megalapításának idejében. Most azonban ne a regényről essen szó, hanem a szerzőről az általa választott hét szóból kiindulva: 

Ember

Kim Leine életútja a szó legszorosabb értelmében regénybe illő, így talán nem is olyan meglepő, hogy már ő maga megírta a ‒ magyarul szintén megjelent ‒ Kalakban. Röviden: 1961-ben született, és egy kis norvég falu zárt Jehova tanúi gyülekezetében nőtt fel, ahol tizenöt éves korára olyan állandó halálfélelem és szorongás hatalmasodott el rajta Jehova rettenetes haragja miatt, hogy Koppenhágába menekült az apjához, aki cserébe éveken át szexuálisan zaklatta. Ez, tulajdonképpen érthető módon, kellően felzaklatta ahhoz, hogy Grönlandra meneküljön tovább ápolónak, ahol pedig a korábbi élmények, a sötétség és a depresszió eredményeként gyógyszerfüggővé vált. És nem is akármilyenné. De mindennél sokkal többet mondd el róla az, hogy mindenekelőtt emberként tekint önmagára. 

Ápoló

Hamar kiderült, milyen jól vág az esze, ha nyelvekről van szó, így a gimnáziumban nyelvi specializációra ment, és miután a német záróvizsgán ő kapta a legjobb jegyet, a tanárnő, Barfoed asszony feltette a kérdést: mégis mi szeretne lenni. Majd a Kim számára is váratlan válasz hallatán, tudniillik, ápoló, az aggódó tanárnő teljességgel kikelt magából. Ennek ellenére (?) egyre jobban megtetszett neki az ápolóság gondolata, és mint írja, leginkább azért ment volna annak, hogy valahogy módja nyíljon Afrikába jutni. Afrika helyett azonban végül Grönlandot dobta ki a gép. Itt, a sarkkör alatt, a többi dántól eltérően meglepően jól és otthon érezte magát. A nyelvet tanulni kezdte, az emberekkel barátkozott, az emberek barátkozni kezdtek vele ‒ és néhányan egész határozottan. A hamar kialakuló, hallgatólagosan köztudott és egyre súlyosbodó drogproblémái miatt azonban a „nagyváros" kórházából apró településekre helyeztette át magát, ahol amolyan vidéki orvosként működött, félillegalitásban és meglepő hatékonysággal. Három év után viszont olyan mértékűvé vált a függősége, hogy visszavonták az ápolói engedélyét, és feltették az első Dániába tartó repülőgépre. Amikor hazaért, leült egy asztalhoz, és írni kezdett. Azóta is ír. 

Tovább

Mécs Anna: Váltsuk le a Nagypapát! [Kapcsolati hiba]

kblog_mecsanna_fejlec_2.jpg

Én vetettem fel, hogy online történjen a szavazás a családi elnökválasztáson, hogy Mariéknak ne kelljen hazajönni Németországból, meg Gáboréknak Amerikából. Persze már ekkor megvádoltak azzal, hogy ilyen gesztusokkal akarok szavazatokat szerezni. Ami már azért is nonszensz, mert mindenki tudja, hogy Gáborék a Nagypapára fognak szavazni. Már húsz éve kint élnek, és nem fognak egy progresszív erőt támogatni, amikor nekik a Túró Rudi és a gulyásleves országa kell, hogy maradjunk, szeretnék, ha semmi nem változna meg; évente kétszer abba jöhessenek haza, amiből elmentek.

Ráadásul Gábor volt az első, aki az éjszaka közepén – jellemző, hogy nem gondol arra, nálam hány óra van – üvöltve felhívott, hogy mit képzelek, hogy elindulok a Nagypapával szemben. Se a Nagypapa kormányzásával, se a minisztereivel nem vagyok megelégedve, mondtam neki nyugodt hangon. Az étkeztetési miniszter, a Gréta, olyan zsíros kajákat főz, amitől az egész család várható élettartama tíz évvel csökken; ne is beszéljünk Zolikáról, a kulturális miniszterről, aki giccses előadásokra szervez látogatásokat, semmi magasművészet vagy kísérletezés; és akkor a legsúlyosabbat, a Tivadart, a Nagypapa bátyját még nem is említettem, aki közlekedési miniszterként még mindig csak a családi autókra ad támogatást, az alternatív közlekedési eszközökre nem, pusztán azért, hogy őt bárki bárhova kényelmesen elfuvarozhassa. Arra persze cseszik gondolni, hogy mi lesz az én generációmmal. Ne cseszikezzek, oktat ki Gábor, az ő szemében még mindig tizennégy vagyok, kábé ötször próbált az előző monológomba is belevágni, érződött rajta, hogy le van taglózva, hogy kinyitom a számat.

Már sajnálom, hogy tizennégy évesen éhségsztrájkkal kiharcoltam, hogy vigyük le tizennégyre a választójog alsó korhatárát, mert most így Christopher, Gábor legnagyobb fia is szavazhat. De tuti az apja fogja helyette megnyomni a gombot. Persze ilyeneket nem gondolhatok, hiszen akkor a demokrácia intézményét kérdőjelezem meg, mondjuk ha Christopher elolvasná a programjainkat – pontosabban az enyémet, Nagypapának nagyjából annyi, hogy “én vagyok a családfő ötven éve” – akkor nem lenne bajom azzal, hogy neki is ugyanannyit ér a szavazata, mint nekem. Amúgy meg nem vele van a legnagyobb bajom, hanem a család öreglányaival, és mielőtt bárki ageizmussal vádolna meg, nem a korukkal, hanem a mentalitásukkal van a legfőbb problémám. A Nagymama, Isten nyugosztalja, el nem kelt húgairól van szó, akik a Nagypapa legfeltétlenebb hívei, és ezt az elvakult hódolatot azzal betonozzák be, hogy nem tájékozódnak. Persze erről leginkább a Nagypapa és a Gábor felesége, a Kati tehet. Merthogy a családi Facebook-csoportunknak ők ketten az adminisztrátorai, és sajnos ezzel a pozíciójukkal visszaélnek, ezt screenshotokkal tudom bizonyítani. Amikor elhatároztam, hogy indulok a családi választáson, és láttam a dühös értetlenséget sokaknál, gondoltam, elindítok egy posztsorozatot, amelyben rámutatok a Nagypapa rendszerének visszásságaira. Mondanom sem kell, az első poszt nagyjából három percig élt. Kati azonnal lekapta, sőt, engem is kitiltott a csoportból azzal a lendülettel, pedig direkt reggel tettem ki, amikor náluk még éjszaka van. Még szerencse, bár hosszú távon nehezíti a helyzetemet, hogy a Nagypapa ennél nagyobb játékos, és azonnal utasította a hű csatlósát, hogy rakjon vissza engem. Szerintem a Kati el se olvasta rendesen, amit írtam, pedig őt is érdekelné, hogy a Nagypapa a családtámogatási rendszerből éppen igyekezett kiszorítani a család „migránsait”, azaz például Katiékat, vagy hogy minden szociális juttatást meg akart vonni a családtagoktól, miután Ferivel, a vejével együtt titokban eladták a családi ezüstöt, a pénzről meg hallgattak.

Tovább

Vitáris Iván: Van tétje annak, amit csinálsz

margo2019osz_day1-34829.jpg

Fotó: Valuska Gábor

Miért másmilyen Vitáris Iván a színpadon, mint egy beszélgetés közben? Milyen könyvek voltak meghatározók számára és miért kerülte a kötelezőket? Mi az az üzenet, amiben hisz, és amit közvetíteni szeretne a dalaival? Többek közt ezekre a kérdésekre is válaszolt tegnap délután az Ivan and The Parazol frontembere, akit a Margó Extra vendégeként Ott Anna faggatott mint híres olvasót, és aki nem sokkal később a zenekarával egy különleges koncertet is adott a Margó Irodalmi Fesztiválon.

A beszélgetés elején egyből az új lemezük, az Exotic Post Traumatic került szóba, mert mint kiderült, az album több számát is irodalmi élmények ihlették. Iván elmesélte, hogy a dalaik általában úgy készülnek, hogy mindig van egy korszak, egy életciklus, amiben épp benne vannak, és ezeknek az összetevői, például, hogy épp mivel foglalkoznak, miket olvasnak vagy hallgatnak, határozzák meg, hogy aztán mit alkotnak.

margo2019osz_day1-34643.jpg

Ott Anna ezután feltette neki a kérdést, hogy ő vajon mikor vált olvasóvá. A zenész erre elárulta, hogy a kötelező olvasmányokat nem szerette, mert ha valami muszáj volt, azt már alapból elutasította. „Alapművek maradtak ki, mert így lázadtam” – ismerte be. Ez persze nem azt jelentette, hogy nem érdekelték a könyvek, a nagyszüleinek a könyvtárát például elég izgalmasnak találta. Az első igazi irodalmi élménye Jules Verne volt, akinek több regényét is olvasták az apjával együtt. Édesanyja révén pedig a Harry Potter is beszippantotta, amit egyébként először félredobott, később viszont imádott. Ennek kapcsán az is kiderült, hogy imádja a misztikus világokat, de sok történelmi, háborús könyvet is olvasott és a disztópiák is közel állnak hozzá. Orwell például meghatározó olvasmányélmény volt számára, először az Állatfarmot olvasta tőle. Az is kiderült, hogy az olvasás számára meditatív tevékenység, ami segít kiüríteni a gondolatokat, és ami olyan szabad áramlást biztosít számára, mint a zeneszerzés.

„Amikor kinyitsz egy könyvet, egy világot nyitsz ki.”

Tovább

Borges és Malala - Ilyen volt a Margó első napja

Fehér Boldizsár kapta a 2019-es Margó-díjat (fotó: Valuska Gábor)

A Margó-díj átadásával csütörtökön elindult a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár, ami egészen vasárnapig rengeteg programmal várja az olvasókat. Az első napon sok más mellett egy világirodalmi klasszikus véletlenül felfedezett hanganyagáról, valamint az abból készült könyvről is szó esett, valamint egy fiatal lány küzdelméről, amely nem feltétlenül csak róla szól, sokkal inkább arról, hogy világszerte másoknak is erőt és hangot adjon.

Borges mindig az ősi férfit kereste

Egy olyan alkotásról volt szó a Margó egyik első programján, amelyet nemrég mentettek meg a feledéstől: Jorge Luis Borges tangóról szóló előadásainak hanganyagát egy véletlennek köszönhetően találták meg a kétezres évek elején, ebből állítottak később össze egy könyvet, amit most végre magyarul is kézbe vehetünk. A Tangóról és Borges életfilozófiájáról Kutasy Mercédesszel és Scholz László szerkesztővel Kepes András beszélgetett csütörtök este, ahol a hangulatot egy rövid argentin tangó bemutató is fokozta.

A könyvbemutató elején Scholz László először a kötet kalandos történetét mesélte el, ami 1965-ben kezdődött, amikor Borges ezeket az előadásokat tartotta, és 2013 körül ért véget, amikor végre sikerült kiadni a megtalált hanganyag alapján készült kötetet. A szerkesztő szerint persze Borges már korábban is írt a tangóról, az esszéihez képest viszont ezek az írások „lightosabbak”, még ha módszertanukat tekintve hasonlók is. Az író ugyanis meglátása szerint mindent filozófiai távlatokban akart megragadni, így a tangót is, ami Argentínában tiltva volt, és csak akkor vált elfogadottá, amikor már Párizsban is táncolni kezdték.

Kutasy Mercédesz – aki a most megjelent Párduc márványlapon című kötetében is írt Borgesről – azt hangsúlyozta, hogy ez a könyv nem teljesen a tangóról szól, sokkal inkább a tangó irodalmának a története, ahogy azt Borges látta. Úgy gondolta, nem valószínű, hogy az írónak személyes kapcsolata lett volna a tánccal, sokkal esélyesebb, hogy a tangóról való tudása írott szövegeken alapult.

Kepes András ezután felvetette, hogy Borgest érdekelhették a különböző életszerepek, például abban hitt, hogy két életünk van, az egyik a valóságos, a másik pedig az, amit elképzelünk. Scholz László ezzel többnyire egyetértett, azt mondta, Borges, aki látássérült volt és elég félszeg, mindig kereste az ellentétes pólust, az ősi férfit. Érdekelte a bátorság kultusza, és több írásában is megjelentek a vagány fickók.

Tovább

Papírszínház, titkos átjáró és állatos mesék is várják a gyerekeket a Margón

Kép forrása: Margó Irodalmi Fesztivál

A külföldi és a magyar könyvek (valamint hagyományos programajánlónk) után épp itt az ideje, hogy a gyerekek is sorra kerüljenek, hiszen a Margón jobbnál jobb gyerekprogramok váltják majd egymást a hétvégén, ezek közül válogattunk ki most néhányat!

SZOMBAT

A szombatot rögtön egy vicces könyvvel indíthatjuk, 10 órától mutatják be ugyanis Bíró Zsófia első gyerekkönyvét (A macska mondja meg!), amely a tudatos táplálkozásra hívja fel a figyelmet egy Rettegett Ivánka nevű macska kalandjain keresztül. És hogy miért pont a mese műfaját választotta A boldog hentes feleségével ismertté vált szerző? "Azt a korosztályt, amelyik a legnagyobb veszélyben van a táplálékallergiák miatt, leginkább a mesékkel lehet elérni" - mondta interjúnkban Bíró Zsófia. Facebook-esemény>>

A szombat továbbra is a kicsiké: Tóth Krisztina legkisebbeknek szóló mesekönyvének (Legyünk barátok!) bemutatóját tartják 11-től, amely egy liba és egy malac megismerkedésének történetét villantja fel. "A Malac és Liba elsősorban az ovis korosztálynak íródott, felolvasás mellett jól lehet bogarászni a képeket, viszont kezdő olvasóknak is klassz sikerélményt nyújthat" - írtuk néhány hete a kötetről. Facebook-esemény>>

A Szívünk rajta gyereksarok 12 órától várja a gyerekeket és szüleiket. Szombaton és vasárnap is több foglalkozást tartanak majd, így például Budapest csodáit ezúttal egy interaktív foglalkozás keretében ismerhetik meg a gyerekek, de kifürkészhetik az égbolt titkait és megpróbálhatják megérteni a világ legelképesztőbb találmányainak működését is. Facebook-esemény>>

Tovább

Nemes Z. Márió: A FORRADALOM nem ért véget, most is benne élünk

nemes_z.jpg

Nemes Z. Márió új kötete verses napló, amelyben a személyes tapasztalatok és érzések a társadalmi, politikai közegtől elválaszthatatlanul jelennek meg. A Barokk Femina a 2006-os őszi eseményekre tekint vissza, és egy sajátos, disztópikus nyelvezettel, apokaliptikus képekben beszél a mai Magyarországról, amelynek „egyik fundamentális mozzanata a HAZUGSÁG”. Nemes Z. Márióval politikai költészetről és a hiperkáosz tapasztalatáról beszélgettünk, de azt is elárulta, hogy miért nem ért még véget a FORRADALOM. 

Nemes Z. Márió: Barokk Femina

Jelenkor Kiadó, 2019, 88 oldal, 1699 HUF

 

Mire utal a cím, a Barokk Femina? Hogyan ér össze a barokk a forradalommal? Miként jelenik meg a nőiség a szövegben? 

A kötetcím elsődlegesen egy „másik” címre utal, első kötetem, az Alkalmi magyarázatok a húsról, egyik számomra meghatározó szövegére. Az Alkalmi magyarázatok 2006 őszén jelent meg, és a Barokk Femina többek között ezt a kötetet, illetve a kötet kontextusát „magyarázza” tovább. A BAROKK és a FORRADALOM a kötet ún. ALAPNYELVÉBE tartoznak, ezért nem igazán tudok vagy akarok róluk az ALAPNYELVEN „kívül” beszélni, de nem kell félni, az olvasót végül elsajátítja az ALAPNYELV, és ő fog beszélni minket. BAROKK az a világ, ami 2006-ban tört be Magyarországra, noha mindig is benne lappangott, mint egy betegség. A FORRADALOM ennek a betegségnek a kitörése, lefolyása, és kivirágzása, noha még mindig virágzik, mert ez a FORRADALOM még mindig nem ért véget, most is benne élünk. Mint Zolik és JUDITOK. A nőiség? Hát erről a JUDITOKAT kellene megkérdezni, bár ők nem biztos, hogy nők. A BAROKK FEMINA meg inkább orvosi vénusz, szimulált, fabrikált és zombifikált „nő”, HAZUG feltámadás, de a FORRADALOMTÓL egyelőre ennyi tellett.    

Nemes Z. Márió új kötetét, a Barokk Feminát szombaton 20 órakor mutatják be a Margó Irodalmi Fesztiválon. A szerzővel Károlyi Csaba beszélget. Facebook esemény>>>  

Tovább