Olvass!

KönyvesBlog


Aki a szerelemben hazudik, azé a hatalom

2019. július 14. valuska

Vizsgára készül egy lány az ELTE-n, behívja a tanár, leülteti, tételt húz, felel, majd a vizsga végén a tanár egy cetlin becsúsztatja a telefonszámát a lány indexébe. Mucha Dorka első regénye, a Puncs ebből a jelenetből indul el, és bár lehetne ebből romantikus regényt is kanyarítani, ahogy mondjuk…

Tovább

Péterfy Gergely egy letűnt értékrend regényét írta meg

Péterfy Gergely első novelláskötete, a Félelem az egértől 1994-ben jelent meg, azóta töretlenül gazdagodik az életmű, a nagy áttörést a pályán mégis a 2014-es Kitömött barbár jelentette (interjúnk a könyvről ITT), mely Aegon-díjat is kapott, és az olvasók között is osztatlan sikert aratott. A szöveg…

Tovább

Alkut kötöttek a nácikkal az életért cserébe

Alku, megmenekülés, túlélés, kollaboráció, önfeladás, a szolidaritás hiánya – mindezek a fogalmak felsejlenek akkor, amikor a Weiss család története szóba kerül. Márpedig közismert történetről van szó, amely számos vitát generált (rögtön a háború után Fenyő Miksa és Zsolt Béla feszült egymásnak ez…

Tovább

Az idő mindig ott ketyeg egy nő testében

Az irodalmat és filozófiát évszázadokon keresztül a férfi nézőpont uralta, és bár ma már a nők is írhatnak, a világról való gondolkodásunkat még mindig a férfiak által feltett kérdések határozzák meg. Ezzel szembesít nagyon keményen Sheila Heti nagy port kavaró regénye,…

Tovább

A világ gazdasági csődje így erősíti fel az egyén személyes válságait

A kortárs spanyol irodalom egyik legfontosabb alakja, Rafael Chirbes 2015-ben hunyt el, életművét a 2013-ban megjelent, spanyol nemzeti irodalmi díjjal is jutalmazott A parton (En la orilla) című regény zárta. A szöveget az El Pais a „krízis nagyregényének” nevezte, hiszen…

Tovább

Egy gótikus rémmese Irakból, melyben paradox módon Frankenstein a legkevésbé érdekes

Ahmed Szadavi könyvében tulajdonképpen minden benne van, amire az amerikai és európai olvasók felkapják a fejüket, hiszen már eleve a címmel egy olyan rendkívül erős kulturális fogódzót nyújt, amelybe könnyű belekapaszkodni. Szadavi nem is vezeti félre olvasóit, hiszen a Frankenstein Bagdadban egy…

Tovább

Atwood kihalásra ítélte az emberiséget

„Bár a MaddAddam fikció, egyetlen olyan technológia vagy biolény sem szerepel benne, ami nem létezik, nem áll fejlesztés alatt, illetve nincs rá elméleti lehetőség már jelenleg is” – írja Margaret Atwood a MaddAddam-trilógia utolsó oldalain. Bár ez csak egy egyszerű kommentár, annak, aki…

Tovább

A világnak vége van, de mit kezdünk vele?

Az általunk belakott és ismert világnak vége, az ipari forradalomból indult, majd a kapitalizmusban csúcsra járatott önző emberiség felélte vésztartalékait, csendben elpusztította saját környezetét. De vajon mit kezdhetünk magunkkal közösségként, ha nincs olyan forgatókönyv, ami szerint elkerülhető…

Tovább

A nihilizmus útvesztői

Dosztojevszkijnél három, Tolsztojnál tíz évvel volt idősebb, a gogoli-puskini örökségből táplálkozó nagy korszak egyik alkotója, az orosz irodalom tizenkilencedik századi fénykorának fontos letéteményese, Ivan Szergejevics Turgenyev. Életművének talán legismertebb darabja, az Apák és fiúk idén (több…

Tovább

Az ember, aki negyedszerre is szétírta az életét

Elsőre még meglepő volt, hogy itt egy író, aki abból csinál irodalmat, amit a többség nagyjából a cselekvést követő tizedik másodpercben elfelejt. Karl Ove Knausgård (KOK) - aki a jövő héten érkezik Budapestre, miután ő a csütörtökön kezdődő könyvfesztivál díszvendége - első pillantásra nem is…

Tovább

Alárendelni egy életet Szabó Magdának

Számos olyan írónk és költőnk van, aki írt naplót, és sok olyan is, akinek a házastársa vezetett feljegyzéseket. Nem sok példa van viszont arra, ami Szobotka Tiborral történt: halála után pár hónappal felesége, Szabó Magda elolvasta, majd személyes megjegyzésekkel…

Tovább

Izlandon az ember összeolvad a küzdelemmel, amit a természet erőivel folytat

Már most bátran megelőlegezhető, hogy az izlandi Jón Kalman Stefánsson több mint ezeregyszáz oldalas trilógiája az idei év egyik legfontosabb megjelenése. Az 1996 óta folyamatosan publikáló szerző Izland világszerte legismertebb és legsikeresebb írója, A halaknak nincs lábuk…

Tovább