Olvass!

KönyvesBlog


„És mit éreztél a holdra szállás pillanatában?” – Így ünnepeltük az 50. évfordulót

2019. július 22. .konyvesblog.

Szombaton ünnepeltük a holdra szállás 50. évfordulóját, az emberiség egyik legnagyobb álmának valóra válását. 1969. július 20. történelmi nap volt: Neil Armstrong és Edwin „Buzz” Aldrin megtették az első lépéseiket a Holdon. Mi, a Könyvesblogon rengeteg izgalmas anyaggal, többek közt erre az…

Tovább

Egressy Zoltán: Aggódom a Holdért [Holdra szállás 50]

Fotó: Máté Péter/Jelenkor Kiadó 2050-ben járunk, az emberiség már gyarmatosította a Holdat, és még nekünk, magyaroknak is jutott egy kis hely rajta, igaz, nem a legideálisabb területen. Laád Szabolcs biokémikus a szerelmi bánata és az ország helyzete elől menekülve vállal kutatói munkát az…

Tovább

A Hold „sötét” oldalán zavaró jelek nélkül lehet hallgatózni [Holdra szállás 50]

50 éve, 1969. július 20-án lépett először ember a Holdra. Az Apollo-11 fedélzetén három űrhajós, Neil Armstrong,  Edwin „Buzz” Aldrin és Mike Collins sikeresen elért a Holdig, majd ketten le is szálltak az égitestre, ahol elhelyezték az amerikai zászlót. Az űrutazás résztvevői ezzel beírták magukat…

Tovább

A világmindenség valaha élt legnagyobb árulója is megszólal Egressy Zoltán új könyvében

"Én a szultán táncolója voltam - kezdi történetét egy fiatal nő. - Azt is beszerelmesítettem magamba." Egressy Zoltán harminc elbeszélésében mesél többek között a méregkeverő asszony, a pusztába vágyó kisfiú, az álomátadó, a Krokodilkönny klub írója, a halhatatlan…

Tovább

A halál és a harmincas szingli lányka

Egressy Zoltán új könyve átlagos női regénynek indul: önértékelési problémák, régi szerelmi történetek állnak a középpontjában. A főhősnő, Anna állandó önmarcangolásban él, nem bírja elengedni múltbeli problémáit, lelki sebeit. Az olvasó azt gondolná, a mű erénye csupán annyi, hogy az író férfi…

Tovább

Az nem kritika, hogy valami rossz

Van, aki még a művéről szóló kommenteket is elolvassa, van, aki gondosan előszűri az elé kerülő kritikát. Van, aki azt állítja, nem vágja földhöz mások szigorú, negatív, esetleg sértő véleménye. Van, aki szerint az ilyen író egyszerűen nem mond igazat. Öt író, költő…

Tovább

Az Irodalom Éjszakája – Körberöpültünk téren és időn

Kötter Tamás, Pék Zoltán és D. Tóth Kriszta (Fotó: Valuska Gábor) Hogyan lehet egyetlen éjszaka alatt megjárni Angliát és Belgiumot; a jelenkori, a múltbéli és a képzeletbeli Budapestet; a tizenhetedik század Erdélyét és a jövő csillogó üvegvilágát? Hogyan találkozhatunk…

Tovább

Egressy: Törőcsik nekem nem példakép volt, hanem egy csoda

(fotó: Egressy Zoltán/Facebook) Fekete gyorsabb volt, Fazekas több gólt lőtt, Egressy Zoltánnak mégis a kedves kis szőke srác, Törőcsik András volt a kedvence, kilencessel a hátán. Hogy miért, az racionálisan nem megmagyarázható. Bár a kiskamasz Egressy számára Törő egy igazi…

Tovább

Egressy Zoltán könyvben táncoltatja meg Törőt

Egressy Zoltán új regénye gyerekkori rajongásról, felnövésről, nosztalgikus vissza- és előretekintésről egyaránt szól - középpontjában Törőcsik Andrással, az utolsó magyar futballzsenivel. Nem sportkönyv ez, hanem szépirodalom, melyben fikció és valóság izgalmasan…

Tovább

Élettörténetté duzzadó félmondatok – Interjú Egressy Zoltánnal

Egressy Zoltán első, Szaggatott vonal című regényének hőse,  Vertesz Antal egy pesti borozóból indul hosszú útra, lelki roadmovie-ra, ha úgy tetszik. Mi is egy pesti borozóban találkoztunk a szerzővel, aki ránk találó dalokról, távol tartott szereplőkről, egy Angyal nevű…

Tovább