Olvass!

KönyvesBlog


90 éve született Juhász Ferenc, a mindenség szerelmese

2018. augusztus 15. KissOrsi

Forrás: Fortepan Augusztus 16-án lenne 90 éves Juhász Ferenc – a költő, akinek szemében megismételhetetlen tűz lobogott. Bokáig pezsgőben című memoárkötetében Réz Pál úgy jellemezte: „Ő volt a csillagszemű juhász, a zseni, aki mindent tudott, mindent olvasott (…)”. A 85. születésnapján Ferencz…

Tovább

Radnóti Miklós: Nem vagyok a levélírás királya

Összesen 467 Radnóti Miklós által írt és neki címzett levél került abba a kötetbe (Különben magyar költő vagyok), melyet hétfő este mutattak be a New York Kávéházban. A levelek nagy része most először kerül a szélesebb nyilvánosság elé, és azokban családtagok, szerelmek, szerkesztőtársak, írók, a…

Tovább

Szabó Magdát felfedezte magának Olaszország is

Fotó: Várhelyi Klára Szabó Magda idén lenne százéves. A Petőfi Irodalmi Múzeum júniusban nyíló kiállítással, a New York Művészpáholy pedig már tavaly december óta elindított emlékestjein idézi meg a szerző alakját. Május végén pedig a Római Magyar Akadémián Dialógus a női identitásról…

Tovább

Juhász Anna: Szabó Magda egyszerre emberi és varázslatos

Kép forrása: Jaffa Kiadó Április 13-án ICON – SZABÓ MAGDA címmel nagyszabású centenáriumi esttel emlékeznek a Várkert Bazárban a Katalin utca, az Abigél, Az őz, Az ajtó és megannyi mű kultikus szerzőjére. Az est néhány résztvevőjét arra kértük, meséljék el, mit jelent…

Tovább

Így néz ki Juhász Ferenc dolgozószobája

Fotó: Valuska Gábor December elején hunyt el Juhász Ferenc, szelleme mégis nagyon erősen jelen van egykori lakásában, és különösen abban a szobában, amelyben évtizedekig dolgozott. Ablakából éppen rálátni a körtefára, ami alatt a halott feketerigót találta, asztalán rengeteg személyes tárgy, háta…

Tovább

Juhász Ferenc - Nagy László portrét rajzolt róla, Ferenczy Bénit egyik költeménye ihlette meg

„A kiállítás megidézi Juhász Ferenc Mandula utcai otthonát – szobáját ugyanis befotózták, és a kinagyított képeknek köszönhetően tényleg olyan érzése lehet az embernek, mintha a költő könyvespolcai vagy íróasztala mellett lépkedne. A hatást a faragott tulipános láda,…

Tovább

Juhász és Hantai igazából sosem engedték el egymás kezét

Fotó: Valuska Gábor A család, az irodalom, a művészetek, az élethosszig ápolt barátságok szűrőjén villan fel a tavaly decemberben elhunyt Juhász Ferenc alakja azon a kiállításon, melynek megnyitóját kedden este tartották a Kieselbach Galériában. A hivatalos megnyitót megelőzően Juhász Anna…

Tovább

A keserűség és az életszeretet játéka - Kőrösi Zoltánra emlékeztek

Fotó: Valuska Gábor Az Atletico Madrid tegnap Saúl Niguez szólógóljával 1-0-ra legyőzte a Bayern Münchent a Bajnokok Ligája elődöntőjének első meccsén. Ha két héttel korábban máshogy alakulnak a dolgok, akkor a Barcelona próbált volna fogást találni a Bayernen, Kőrösi Zoltán pedig ott ült volna a…

Tovább

Juhász Ferenc - A költő, akinek a szemében megismételhetetlen tűz lobogott

Fotó: Valuska Gábor „Aki csak ismerte az édesapámat, azt mondta, hogy volt a tekintetében egy megismételhetetlen tűz. Ha belépett egy szobába, akkor nem lehetett másra figyelni. Nagyon intenzív volt a jelenléte.” Juhász Ferenc december 2-án halt meg, szelleme mégis erősen jelen…

Tovább

Bartis az apja halála után újraírta A végét

Fotó: Vörös Dávid/New York Művész Páholy Facebook Tizennégy év telt el azóta, hogy Bartis Attila kultkönyve, A nyugalom megjelent. Azok a gyerekek, akik a regény megjelenésének évében születtek, ma már gimnazisták, emlékeztet az eltűnt, zord, rohanó időre a New York…

Tovább