Olvass!

KönyvesBlog


Előítélet, hogy Kertész Imre ne lenne nemzeti író is

2019. március 30. KissOrsi

Fotó: Valuska Gábor Kertész Imre soha nem akart a pátosszal játszani – mondja Clara Royer, akinek a napokban jelent meg a Kertész Imre élete és halálai című esszékötete. Royer magyar származású francia irodalomtörténész (nem mellesleg pedig a Saul fia és a Napszállta című filmek…

Tovább

Két irodalmi Nobelt osztanak ki idén ősszel

Történetének legmélyebb válságát élte át a közelmúltban az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémia (erről többször is írtunk, például ITT meg ITT), aminek a külső szemlélő számára leginkább szembeszökő következménye az volt, hogy tavaly nem osztották ki a világ egyik legrangosabb irodalmi…

Tovább

Külsős szakértők is beleszólhatnak a Nobel-döntésbe

Fennállása óta a legnagyobb válságát éli az irodalmi Nobel-díjat odaítélő bizottság, ami egészen odáig vezetett, hogy idén át sem adták az elismerést. A Svéd Királyi Akadémia viszont a hét elején közleményben tudatta, hogy az ötfős Nobel-bizottságot 2019-ben és 2020-ban további öt „külsős…

Tovább

A Svéd Akadémia közzétette új szabályzatát

Az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémia nyilvánosságra hozta új irányelveit, melyek segítségével helyre kívánja állítani a nyári botrányok által megtépázott renoméját. A mostani szabályzat az 1786-ban írt eredetit módosítja, célja pedig nem más, minthogy visszaállítsa az Akadémia tevékenysége…

Tovább

Minden, amit tudni kell az alternatív irodalmi Nobelről

Tegnap délután végre kiderült, hogy ki az a négy író, aki esélyes lehet a botrányok miatt létrejött alternatív irodalmi Nobel-díjra. Az Új Akadémia a honlapján jelentette be, hogy Neil Gaiman, Murakami Haruki, Maryse Condé és Kim Thúy került a döntősök közé a szavazatok alapján.  A döntés mostantól…

Tovább

Egy Nobel-díjas tanácsai a kezdő íróknak

Forrás: Wikimedia Két héttel ezelőtt hunyt el a Nobel-díjas brit író, V. S. Naipaul, azóta az egész világ rá és műveire emlékezik. Az 1932-ben született indiai származású szerző a hatvanas években kezdett írni, és a Mr. Biswas háza című regényével futott be. Irodalmi Nobeljét 2001-ben vehette…

Tovább

Meghalt a Nobel-díjas V. S. Naipaul

(Kép forrása) Meghalt V. S. Naipaul irodalmi Nobel-díjas brit író - közölte a család vasárnapra virradóra. A szerzőt londoni otthonában érte a halál, békésen távozott - erősítette meg özvegye, Lady Naipaul. "Óriás lett azzal, amit elért. Szerettei körében ment el, csodálatos alkotó- és…

Tovább

Új irodalmi díjat adnának át idén a Nobel helyett

A Svéd Királyi Akadémiát megrengető botrány miatt bár idén (sőt talán jövőre sem) adják át a Nobel irodalmi díjat, svéd értelmiségiek egy csoportja nem akarta annyiban hagyni, hogy elmaradjon az irodalmi élet egyik legfontosabb eseménye. Új Akadémia néven létrehoztak egy…

Tovább

Ezek a botrányok rázták meg az irodalmi Nobelt

A közelmúlt sorozatos botrányai miatt a Svéd Akadémia úgy döntött, hogy idén nem osztja ki az irodalmi Nobelt. Hasonló eset volt már korábban is a díj történetében, a III. Gusztáv király által alapított testület 1901 óta ítéli oda az irodalmi Nobel-díjat, azóta hét olyan alkalom volt  amikor nem…

Tovább

A botrányok miatt idén nem osztják ki az irodalmi Nobel-díjat

A Svéd Akadémia ma reggel bejelentette, hogy a közelmúlt botrányai miatt elhalasztják az idei irodalmi Nobel-díj odaítélését. A szokásos októberi bejelentés tehát 2018-ban már biztosan elmarad, de a tervek szerint jövőre két nyertest is kihirdetnek majd. Mint írják, azért hozták meg ezt a nehéz…

Tovább

Lukács György és Tolkien is szerepelt az 1967-es irodalmi Nobel jelöltjei között

A Nobel-szabályok szerint ötven évre titkosítani kell minden, a díjjal és a jelöléssel kapcsolatos iratot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy majd csak unokáink fogják tudni, hogy kiket jelöltek például a 2017-es irodalmi Nobel-díjra, melyet végül Kazuo Ishiguro kapott meg. Viszont…

Tovább

Kazuo Ishiguro kapta az irodalmi Nobel-díjat

A japán származású Kazuo Ishiguro kapta 2017-ben az irodalmi Nobel-díjat, aki regényeiben óriási érzelmi erővel tárta fel a világgal való csalóka kapcsolódásunk mögötti mélységet. Főbb témái: az emlékezet, az idő, az önámítás. A legrangosabb irodalmi elismerés mellé 9 millió svéd korona (294 millió…

Tovább