Olvass!

KönyvesBlog


Coetzee megmutatta, hogyan lehet a félelmekre alapozva felépíteni egy zsarnoki rendszert

2019. június 06. .konyvesblog.

J. M. Coetzee Nobel-díjas dél-afrikai író A barbárokra várva című regénye harmadik alkalommal jelent meg magyarul, idén az Atheaneum Kiadó gondozásában. A könyv 1980-ban íródott, nálunk hét évvel később, nem sokkal a rendszerváltás előtt fordították le először. Az…

Tovább

A világ gazdasági csődje így erősíti fel az egyén személyes válságait

A kortárs spanyol irodalom egyik legfontosabb alakja, Rafael Chirbes 2015-ben hunyt el, életművét a 2013-ban megjelent, spanyol nemzeti irodalmi díjjal is jutalmazott A parton (En la orilla) című regény zárta. A szöveget az El Pais a „krízis nagyregényének” nevezte, hiszen…

Tovább

Komoly kérdés, hogy a kiközösítést mennyire tekintjük a gyermekkor természetes részének

Úgy kezdődött, hogy sportorvosi vizsgálatra vittem a gyereket. Időpontra. Előre bejelentkezve. Könnyelműen arra gondolva, hogy gyorsan végzünk. Aztán 40 perc után, amikor még csak a második vizsgálószoba ajtaja előtt álltunk sorban, és még volt hátra ugyanannyi, a gyerek a másnapi háziját írta, és…

Tovább

Lucy Strange főhőse a háború borzalmai közepette megtalálja magában a belső erőt

A háborúk borzalmai és az ifjúsági irodalom talán elsőre nem tűnnek összeférhetőnek, Lucy Strange azonban mégis arra tett kísérletet, hogy ezt a nehéz témát dolgozza fel a kiskamaszok számára. Már az első regényének, A fülemüleerdő titkának is része volt egy súlyos történelmi trauma, ott az első…

Tovább

Egy gótikus rémmese Irakból, melyben paradox módon Frankenstein a legkevésbé érdekes

Ahmed Szadavi könyvében tulajdonképpen minden benne van, amire az amerikai és európai olvasók felkapják a fejüket, hiszen már eleve a címmel egy olyan rendkívül erős kulturális fogódzót nyújt, amelybe könnyű belekapaszkodni. Szadavi nem is vezeti félre olvasóit, hiszen a Frankenstein Bagdadban egy…

Tovább

Amerikai roadmovie időhurkokkal

Ransom Riggs a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című regényével robbant be a bestsellerek világába 2011-ben, a most megjelenő Napok térképe pedig a sorozat negyedik kötete, és Riggs ötödik könyve magyarul. A 2011-es év egyik nagy könyves meglepetése volt a…

Tovább

Az öntörvényű igazságszolgáltatáshoz vezető út az apák bűneivel van kikövezve

Kép forrása Jonathan Ames neve elsősorban azoknak lehet ismerős, akik szeretik a kortárs sitcomokat. A Blunt Talk, valamint az Író és kamuhős (Bored to Death) sorozatok írójaként csípős, harsány humorát mutatta meg a nézőknek. A nemrég mozivászonra is adaptált Sosem voltál itt…

Tovább

Atwood kihalásra ítélte az emberiséget

„Bár a MaddAddam fikció, egyetlen olyan technológia vagy biolény sem szerepel benne, ami nem létezik, nem áll fejlesztés alatt, illetve nincs rá elméleti lehetőség már jelenleg is” – írja Margaret Atwood a MaddAddam-trilógia utolsó oldalain. Bár ez csak egy egyszerű kommentár, annak, aki…

Tovább

Michael Ende négykezes mesekönyvében minden adott, hogy klasszikus legyen belőle

Gyerekkönyveknél ritkán szoktuk az első mondat csodálatosságát kiemelni - ennek oka talán, hogy a „hol volt, hol nem volt” a sokadig nekifutásra már nem tűnik olyan frappánsnak. De a Rosszcsont Rodrigóról szóló és két szerzővel jegyzett - Michael Ende által elkezdett és…

Tovább

Az online lábnyomunk a legféltettebb titkainkat is elárulja rólunk

Az internet árnyoldalaival kapcsolatban sok szó esik az adathalászatról, vagy az erőszakkal, crackelések által megszerzett, érzékeny és személyes adatok kiszivárgásáról. Seth Stephens-Davidowitz a Google volt adatszakértőjeként viszont azzal is tisztában van, hogy elsősorban nem…

Tovább

Ted Chiangnál az időutazás sem képes úgy megváltoztatni a múltat, mint az emlékezés

A világpremierrel egy időben jelenik meg itthon Ted Chiang új novelláskötete, a Kilégzés és más novellák. A kötet megjelenését nagy nemzetközi várakozás előzi meg, hisz az amerikai sci-fi szerző előző válogatása, az Életed története és más novellák is tele volt jobbnál…

Tovább

Varró Dániel gyerekkompatibilissé szelídítette a magyar hiedelemvilág rémeit

A messzi fjordok és a kalandvágyó vikingek történetei után Varró Dániel kicsit szűkítette a mesemondó GPS-e koordinátáit és legújabb könyvében a magyar hiedelemvilágban merült alá, ez viszont nem jelenti azt, hogy a Csütörtök, a kisördög szereplői ne lennének legalább annyira egzotikusak, mint az…

Tovább