Olvass!

KönyvesBlog


A Svéd Akadémia közzétette új szabályzatát

2018. szeptember 17. .konyvesblog.

Az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémia nyilvánosságra hozta új irányelveit, melyek segítségével helyre kívánja állítani a nyári botrányok által megtépázott renoméját. A mostani szabályzat az 1786-ban írt eredetit módosítja, célja pedig nem más, minthogy visszaállítsa az Akadémia tevékenysége…

Tovább

Lehet, hogy 2019-ben sem fogják kiosztani az irodalmi Nobelt

A Nobel Alapítvány ügyvezető igazgatója kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Svéd Akadémia már 2019-re rendezni tudja sorait. Szerinte át kell gondolni a bizottság működésének szabályait, és a tagoknak vissza kell szereznie a közvélemény bizalmát is, mielőtt újra díjakat kezdenek…

Tovább

A botrányok miatt idén nem osztják ki az irodalmi Nobel-díjat

A Svéd Akadémia ma reggel bejelentette, hogy a közelmúlt botrányai miatt elhalasztják az idei irodalmi Nobel-díj odaítélését. A szokásos októberi bejelentés tehát 2018-ban már biztosan elmarad, de a tervek szerint jövőre két nyertest is kihirdetnek majd. Mint írják, azért hozták meg ezt a nehéz…

Tovább

Nővel bővült az irodalmi Nobel-díjról döntő Svéd Akadémia

Új taggal bővült az irodalmi Nobel-díjról döntő Svéd Akadémia: Sara Danius a hét végén vált a testület tagjává. Az 51 éves esztétika professzor a 2012-ben elhuny Knut Ahnlund helyére került az akadémia soraiba, vele együtt már hat nő van a hagyományosan férfiak uralta 18…

Tovább