Olvass!

KönyvesBlog


Alárendelni egy életet Szabó Magdának

2019. április 08. forgáchkinga

Számos olyan írónk és költőnk van, aki írt naplót, és sok olyan is, akinek a házastársa vezetett feljegyzéseket. Nem sok példa van viszont arra, ami Szobotka Tiborral történt: halála után pár hónappal felesége, Szabó Magda elolvasta, majd személyes megjegyzésekkel…

Tovább

Szobotka Tibor naplóiban Szabó Magda kitörölhetetlenül jelen van

Három megsárgult füzet és néhány kitépett lap, a Szobotka Tiborra oly jellemző, jobbra dőlő betűkkel teleírva. Ebben a formában kerültek elő nemrég az író hagyatékából az 1953-1961 közötti évekről tanúskodó naplói, melyeket most első ízben vehetünk kézbe a Bánom is…

Tovább

Ugyanolyan romlott strici, csak már hivatalos keretek között

Hogyan lesz az ember strici? - ezzel a meglehetősen erős felütéssel indít Szobotka Tibor regénye (ITT el is olvashatjátok a nyitó oldalakat). Ugyan erre egyből választ kapunk, mégis magával ránt minket a történet, egyúttal pedig egy másik kérdés: hogyan lesz a striciből a címben…

Tovább

Hogyan lesz az ember strici?

A címbe beemelt, provokatív kérdéssel kezdődik Szobotka Tibor 1937-ben írt regénye, és a főhős, Gontran Alfréd rögtön meg is adja a választ: "Strici nem abból lesz, aki szereti a nőket, hanem abból, akit szeretnek a nők." Gontran Alfrédot, azaz "művésznevén" Fredet, valóban szeretik a nők, és ő…

Tovább

Szabó Magda és Szobotka Tibor - Egymásnak voltak szolgái, királyai, zsoldosai és szeretői

Ha vannak legendás házasságok, akkor Szobotka Tiboré és Szabó Magdáé az volt. Szellemi és lelki egységük mégis két különböző stílusú alkotót rejt magában. Egyvalami azonban közös volt bennünk: az örökös olvasás és írás. Szabó Magda: Megmaradt Szobotkának Jaffa…

Tovább

Erdős Virág kapta a Szabó Magda-Szobotka Tibor-emlékdíjat

Fotó: Valuska Gábor Erdős Virág költőnek ítélte a Szabó Magda és Szobotka Tibor Emlékéért Alapítvány kuratóriuma az íróházaspárról elnevezett emlékdíjat - jelentette be Tasi Géza, a kuratórium elnöke csütörtökön Debrecenben, a Református Kollégium Dóczy…

Tovább