A gyorshajtó motorkerékpár olyan gyorsan vette be a kanyart a sötétben, hogy az őket üldöző kocsiban mindkét rendőr felkiáltott: Húúúha! Fisher őrmester nagy lábával beletaposott a fékbe, arra gondolva, hogy a hátsó ülésen utazó srác biztos a kerekei alá zuhan. Ennek ellenére a motor bevette a kanyart, anélkül, hogy bármelyik utasa is leesett volna és vörös hátsó lámpájának kacsintásával eltünt a keskeny mellékutcában.

- Most elkapjuk őket! – kiáltotta Anderson közrendőr izgatottan. – Ez egy zsákutca!

Erősen kapaszkodva a kormányba és a váltót majd tönkretéve Fisher a fele festéket leszedte a kocsi oldaláról, ahogy száguldott a sikátorban.

A fényszórójuk megvilágította zsákmányukat, mely végre mozdulatlanul állt a negyedórás üldözés után. A két motoros csapdába esett a feléjük tornyosuló téglafal és a rendőrkocsi között, mely úgy kúszott feléjük, mint valami acsarkodó, csillogó szemű ragadozó.

Annyira kevés hely volt a kocsiajtó és a sikátor fala között, hogy Fishernek és Andersonnak csak nehezen sikerült kiszabadítani magukat a járműből. Sértette a büszkeségüket, hogy rák módjára kellett araszolniuk a csibészek felé. Fisher jókora pocakját húzta a fal mentén, gombokat szakítva le az ingéről, ahogy haladt és végül letörve a visszapillantó tükröt a hátsójával.

- Szálljatok le a motorról! – ordított a vigyorgó fiatalokra, akik úgy ültek a villogó kék fényben fürdőzve, mintha élveznék.

Engedelmeskedtek. Mikor végre megszabadult a letört visszapillantó tükörtől, Fisher rájuk meredt. Ránézésre a tinédzserkor vége felé jártak. A vezetőnek hosszú, fekete haja volt, szemtelen jóképűsége kínosan emlékeztette Fishert a lánya gitáros, semmirekellő barátjára. A másik srácnak is fekete haja volt, de az övé rövid volt és a szélrózsa minden irányába meredezett, szemüveges volt és szélesen vigyorgott. Mindketten egy nagy aranymadárral ékesített pólót viseltek, ami kétség kívül valami fülsüketítő, dallamtalan rockbanda emblémája volt.

- Sisak nélkül! – kiabált Fisher, az egyik fedetlen főről a másikra mutogatva. – A meghatározott sebességhatár túllépése ... öö jelentős mértékben!

(Valójában a mért sebesség magasabb volt, mint, amire Fisher szerint egy motorkerékpár képes lehet.) - Nem álltak meg a rendőrségnek!

- Nagyon szívesen megálltunk volna dumcsizni! – szólt a szemüveges fiú, - csak épp próbáltunk ...

- Ne játszd a nagyokost! Ti ketten hatalmas bajban vagytok! – acsarkodott Anderson. – Neveket!

- Neveket? – ismételte a hosszúhajú vezető. – Öö, hát lássuk csak. Itt van pölö Wilberforce... Bathsheba ... Elvendork ...!

- Abban az a klasz, hogy lehet fiú vagy lány is, - mondta a szemüveges srác.

- Ó, a mi nevünket gondolta? – kérdezte az első, miközben Anderson fröcsögött a dühtől. - Miért nem mondta! Ez itt James Potter és én Sirius Black vagyok!

- Majd adok én neked mindjárt te szemtelen kis ...

De se James se Sirius nem figyelt rá. Hirtelen olyan éberek lettek, mint a vadászkopók, Fisher és Anderson mögé bámultak, túl a rendőrkocsi tetején, a sikátor sötét szájába. Aztán egyforma, könnyed mozdulattal nyúltak a hátsó zsebeikbe. Egy szívdobbanásnyi időre mindkét rendőr azt képzelte, hogy fegyverek merednek rájuk, de egy pillanattal később látták, hogy a motorosok semmi mást nem rántottak elő, mint ...

- Dobverők? – gúnyolódott Anderson. - Vicces figurák vagytok ti ketten, mi? Hát akkor letartóztatunk benneteket azzal a váddal ...

De Anderson sose jutott el a vád megnevezéséig. James és Sirius kiálltottak valami érthetetlent és a fényszórók fénycsóválya megmozdult. A rendőrök megperdültek, aztán hátratántorodtak. Három férfi repült – tényleg repült – seprűnyeleken a sikátorban – és ugyanabban a pillanatban, a rendőrautó felágaskodott a hátsó kerekeire.

Fisher térdei megrogytak, hirtelen fenékre ült, Anderson megbotlott Fisher lábában és rázuhant, amint, bang - bumm – klang, hallották a seprűs fickókat a felegyenesedett kocsiba csapódni és – nyílvánvalóan eszméletlenül – lezuhanni a földre, miközben seprűdarabok potyogtak körülöttük.

A motorbicikli újra felbődült. Fisher, még mindig nyitvamaradt szájjal, összeszedte erejét és hátranézett a két tinédzserre.

- Köszi szépen! – kiabálta túl Sirius a motorbőgést. – Jövünk nektek eggyel.

- Ja, örvendtünk a találkozásnak! – szólt James. – És ne felejtsétek: az Elvendork az uniszex!

Eget rengető robaj hallatszott, mire Fisher és Anderson rémületükben átölelték egymást, ahogy a kocsijuk visszazuhant a földre. Most a motoron volt a sor, hogy egykerékre ágaskodjon. A rendőrök hitetlenkedő szeme előtt felemelkedett a levegőbe: James és Sirius elhúzott az éjszakai égbolton, miközben hátsó lámpájuk fénye úgy csillogott mögöttük, mint egy eltünő rubint.



Az előtörténetből, amin még nem dolgozok – de móka volt!  - J. K. Rowling, 2008

[Gevicser Péter]