A száguldó motoros olyan gyorsan vette a kanyart a fekete éjszakában, hogy az üldöző autóban ülő két rendőr felkiáltott: Vááá! Fisher őrmester biztos volt benne, hogy a hátsó ülésen ülő fiú a rendőrautó kerekei alá zuhan, és rátaposott a fékre. A motor azonban egyik utasát sem dobta le, és hátsó lámpájával kacsintva tovatűnt a mellékutcában.


- Most megvannak - kiáltotta izgatottan P.C. Anderson.
- Az egy zsákutca!

Ahogy az autót átküzdötte a keskeny sikátoron, Fisher markolta a kormányt, rángatta a sebváltót és hosszan végighorzsolta a kocsi oldalát. De egy percig sem adta fel a hajszát.
Örökkévalóságnak tűnő negyedórája fürdött már a préda a fényszóró fényében, s a két motoros most végre csapdába esett egy toronymagas téglafal és a közelítő rendőrautó között. Mint valami morgó, fényes-szemű ragadozó, mászott feléjük az autó.

Az ajtók és az utcácska fala között olyan szűk volt a hely, hogy Fischer és Anderson alig tudták kipréselni magukat a kocsiból. Bár méltóságukon alulinak tartották, rák-módra, araszolva kellett megközelíteniük a semmirekellőket. Ahogy szeretett pocakjával végigtörölte a falat, Fisher ingéről sorban pattogtak le a gombok, utoljára pedig hátával letörte az oldalsó visszapillantó-tükröt.

- Leszállni! - bődült az ártatlanul vigyorgó fiatalokra, akik, úgy tűnt, élvezettel fürödtek a villogó kék fényben.

A fiúk szót fogadtak. Miközben végre kiszabadult a törött tükör mögül, Fisher alaposabban szemügyre vette őket. Késő-tizenévesnek tűntek. Egyiküknek hosszú, fekete haja volt - ő volt az, aki nemrég ivott is. A srác szemtelenül kedves arca ugyanazt a kellemetlen érzést keltette benne, amit a lánya barátja, az a gitáros naplopó is. A másik gyerek haja is fekete volt, de rövid és minden irányba szétálló. Szemüveget, és hozzá széles grimaszt viselt. Mindketten pólóban voltak, rajta ugyanazzal a nagy aranyszín madárral, ami nyilvánvalóan az aktuális fülsüketítő, dallamtalan zenét játszó rockbanda jelvénye.


- Nem viselnek bukósisakot - nyekergett Fisher, miközben az egyik fedetlen fejről a másikra mutatott. - Lényegesen meghaladják az engedélyezett sebességet - ami azt illeti, a mért sebesség jóval magasabb volt annál, amit Fisher egy motorbiciklitől kész volt elfogadni. - És nem állnak meg a rendőrség felszólítására!

- Ezer örömmel leálltunk volna egy kis csevejre - kezdte a szemüveges fiú - éppcsak próbáltunk...


-Elég a sziporkából. Komoly bajban vagytok, mind ketten - mordult rá Anderson. - Nevek?


-Nevek? - visszhangozta a hosszú hajú. - Öhm, lássuk csak... van ugyebár a Wilberforce... Betsabé... és természetesen a Tünditök!

-És ami a legjobb ebben az utolsóban, hogy ugyanúgy használható fiúkra és lányokra! - jegyezte meg a szemüveges fiú.


-Ó, hisz ön a mi nevünkre kíváncsi! - vette vissza a szót az első, mikor meglátta a kitörni készülő Andersont. - Ez itt James Potter, én pedig Sirius Black vagyok.

-Nevessetek amíg tudtok, szemtelen kis...

De sem James, sem Sirius nem figyelt már oda. Vadászkutya éberséggel figyeltek túl a két rendőrön és az autón, a sikátor szája irányába. Egyszerre farzsebükhöz kaptak, ugyanazzal a folyékony mozdulattal. Egy szempillantásnyi ideig a két rendőr arcukra szegezett pisztolyokra számított, de egy másodperc múlva kiderült, hogy a két motoros zsebében nem volt semmi több, csak...

--Dobverők? - gúnyolódott Anderson. - Szép kis mókamesterek vagytok, nem igaz? De sebaj, letartóztatunk titeket, a vád...

De Anderson már nem tudta megnevezni a vádat. James és Sirius valami érthetetlent kiabáltak, és a fények kialudtak az autó fényszóróiban.

A rendőrök megpördültek, és tántorogva hátrálni kezdtek. Három ember repült - igen, szó szerint repült - feléjük seprűnyélen. Ebben a pillanatban a rendőrautó hátsó kerekein állva felegyenesedett.

Fisher térde felmondta a szolgálatot, gazdája pedig egyensúlyát vesztve elesett. Anderson megbotlott társa lábaiban, és egyenesen Fisheren landolt. Puff - Csatt - Reccs - vágódott közben az autó levegőbe meredő végébe a három seprűlovas, és maguk körül faforgácsot és seprűdarabokat permetezve, eszméletüket vesztve ők is a földbe csapódtak.

A motorbicikli közben ismét felbőgött, és a tátott szájú Fishernek sikerült összegyűjtenie annyi energiát, hogy hátranézzen a két fiatalra.

-Igazán köszönjük! - kiáltott vissza Sirius a motor zúgásán keresztül. -Jövünk nektek eggyel!

- Bizony, örülök, hogy találkoztunk! - mondta James. -És ne feledjétek: Tünditök! Teljesen univerzális!

Fisher és Anderson rémülten kapaszkodtak egymásba, miközben az autó földrengésszerű csattanással visszazuhant a földre. Ezúttal a motor emelkedett fel, és a rendőrök alig hittek a szemüknek, mikor látták ahogy a jármű a puszta levegőt hasítja. James és Sirius eltűntek az éjszakában. Nem látszott más, csak a farlámpák egyre halványuló rubint-pislogása.

,,Az előzménykötetből, amin nem dolgozom... de azért jó móka volt!'' J. K. Rowling, 2008

[Magyarkúti Barna]